Korzikán rajtol az új Subaru

Kemenczky Zoltán
2002. 03. 07. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt gyorsasági szakasszal pénteken reggel kezdődik a ralivilágbajnokság idei harmadik futama, a Tour de Corse, ismertebb nevén a Korzika-rali. A földközi-tengeri szigeten tisztán aszfaltos útvonalat jelöltek ki a rendezők.
A spanyol Jesus Puras révén tavaly győztes Citroën gyári csapat nem vesz részt a 938 kilométeres össztávú futamon. A franciák Xsara WRC versenygépei az idén csak hét viadalon indulnak – legközelebb a Katalán-ralin (március 22–24.). „Az aszfaltos versenyeken 2001-ben elért kitűnő eredmények után ezúttal leginkább a murvás futamokra összpontosítunk, mert jövőre már a versenynaptár minden eseményén részt akarunk venni” – mondta Guy Fréquelin csapatfőnök.
A versailles-iak távollétében a hazai rivális Peugeot esélyeit tartják a legjobbnak. A gyártók világbajnokságában címvédő, és két verseny után most is az élen álló márka a világbajnok brit Richard Burnsben, az előző futamot, a Svéd-ralit megnyerő, és a pontversenyben az élen álló finn Markus Grönholmban és a francia Gilles Panizziben bízik. A Peugeot célja, hogy a pontversenyben megszerzett első helyét megőrizze.
Nagy várakozás előzi meg a Subaru szereplését, hiszen a japán gyár most veti be először az új Impreza WRC-t, amelyet a finn Tommi Mäkinen és a norvég Petter Solberg kormányoz majd.
„Remek az autóm, hosszú idő óta a legjobb, amit vezethettem” – mondta Mäkinen. „Teszteltük aszfalton, és jónak éreztem a kocsit ezen a burkolaton. Ha megtaláljuk a helyes beállítást, ez lehet az egyik kedvenc futamom.”
Merthogy jelenleg nem az, tekintve, hogy bár Mäkinen hatszor indult a Korzika-ralin – mindanynyiszor Mitsubishivel –, csupán egyszer szerzett pontot. Tavaly éppen itt volt egy emlékezetes bukása, s navigátora, Risto Mannisenmaki azóta sem épült fel sérüléseiből, így terveivel ellentétben egyelőre nem térhet vissza.
A jelentések szerint az intenzív teszteknek köszönhetően még jobb lett a Ford csapat Focus WRC-je is, amelyet az eddig két harmadik hellyel rendelkező spanyol Carlos Sainz, a skót Colin McRae és az észt Markko Martin vezet Korzikán. A Subaruhoz hasonlóan a Hyundai is a Franciaországhoz tartozó szigeten veti be először új autóját.
A 67 autóból álló mezőny holnap öt, szombaton hét gyorsaságit teljesít, míg vasárnap további négy speciális szakasszal zárul a 46. Korzika-rali.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.