-LABDARÚGÁS-
Már sok rendkívüli esemény megesett a Barcelona–Real Madrid rangadók történetében, a mostanihoz hasonlót azonban még egyszer sem jegyeztek fel a krónikások. A várva várt derbi 110 ezer néző előtt kezdődött, de már a harmadik percben félbeszakadt. Két, a globalizáció ellen tiltakozó fiatal beugrott a pályára, és mi-előtt bárki eszmélhetett volna, a kapufához bilincselte magát. A Nou Camp stadionban nincsenek korlátok, tehát könnyedén léphettek be a fűre, de az elgondolkodtató, hogy a szép számmal jelenlévő biztonságiak mellett miként slisszolhattak el. Mindenesetre komoly fennakadást okoztak, hat-hét percig bíbelődtek velük, mire leláncolták őket a kapufákról.
A meccs végül folytatódott, ám a közjáték miatt tíz percig szinte semmi sem történt. Aztán a Real lassan átvette az irányítást, és a 39. percben Zidane révén gólt szerzett. A találat előtt csupán Raúl serénykedett a francia középpályás mellett, de ketten is elegen voltak ahhoz, hogy teljesen összezavarják a hazai védelmet.
A szünetben Carles Rexach edző alapos fejmosást tarthatott, mert a katalán együttes pörgősebben folytatta a mérkőzést. Átvette az irányítást, és ez a 60. percben góllá érett. Igaz, ehhez a vendégek kapusának, Cesarnak több köze volt, mint a gólszerző Xavinak. A fiatal játékos harminc méterről célozta meg a kaput, a labda elsuhant Roberto Carlos és Hierro mellett is. Az ötösön lepattant, és végül a sután belekapó Cesarról hullott a hálóba. A továbbiakban nyílt küzdelem folyt, Xavi rúgott egy zúgó kapufát szabadrúgásból, míg a másik oldal Raúl átemelése csattant a lécen. Közben két újabb szurkoló rohant be a pályára, ők baszk nemzetiségükre kívánták felhívni a figyelmet, de az eredmény már nem változott. Az 1-1-es döntetlen a Realnak kedvezett, a Barcelona ezzel a pontvesztéssel hat ponttal marad el az ősi rivális mögött.
– A bajnokság a hajrájához érkezett, és nekünk még mindig elegendő meccsünk van ahhoz, hogy feljebb kerüljünk – reménykedett a Barcelona trénere, Rexach. – Ez a döntetlen csalódással tölt el, mert a győzelmet vártam. A Madrid tizenkilenc éve nem nyert ezen a pályán, remélem soha nem is fog!
Kollégája, a Real Madrid trénere, Vicente Del Bosque szerint a Barcelonát a továbbiakban sem szabad leírni: – A Barca nyilvánvalóan nem esett ki a bajnoki címért folytatott harcból, és ezt nem csupán az udvariasság mondatja velem. Kicsit csalódott vagyok a pontvesztés miatt, de a Barcelona a szünet után mindent megtett az egyenlítésért, s ennek meg is lett az eredménye.
Spanyol bajnokság, 30. forduló: Barcelona–Real Madrid 1-1, Osasuna–Deportivo La Coruna 1-3. Celta Vigo-Las Palmas 3-2, Alavés–Athletic Bilbao 2-3, Real Sociedad– Espanyol 1-0, Sevilla–Malaga 0-2, Villarreal–Valladolid 2-2, Zaragoza–Betis 1-1, Tenerife– Mallorca 0-0. A Rayo Vallecano– Valencia mérkőzés lapzárta után ért véget. Az élcsoport: 1. Real Madrid 53/30 (57-32), 2. Valencia 53/29 (35-22), 3. Deportivo La Coruna 51/30.
Jota családja a játékosokkal tartott megemlékezést Liverpoolban, a klub fontos bejelentést tett
