A magyar csapat döntős

-ÖTTUSA-

MTI
2002. 07. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vörös Zsuzsanna, Simóka Bea és Füri Csilla továbbjutott a selejtezőből a San Franciscó-i öttusa-világbajnokság hagyományos versenyében, csak az egyéniben induló Simóka Nóra esett ki.
Simóka Bea jó átlagot produkált, sőt, a vívást kiemelkedő teljesítménnyel, 22 győzelemmel és mindössze 7 vereséggel, azaz 1064 ponttal meg is nyerte. A lövészet után még a tizenkettedik, a vívást követően viszont már a harmadik volt, a futás előtt pedig az élre ugrott a 30 fős A csoportban. Az utolsó számban így nem kellett teljesen kihajtania magát, de ezzel együtt is harmadikként ért a célba a 3000 méter végén. Ugyanebben a csoportban Füri a nyolcadik helyen zárt.
A világ- és Európa-bajnok Vörös magabiztosan kezdett, a vívást hetedikként fejezte be a 31 fős B csoportban, majd ötödik lett az úszásban, s ezzel feljött a harmadik helyre. A 179 körös lövészete a nyolcadik legjobb volt, összetettben viszont már az élen állt. A futásban neki sem kellett hajtania, továbbjutását nem fenyegette veszély. Az összetömörülő élmezőnyben csapattársához hasonlóan harmadikként ért a célba.
A férfiak selejtezőjében Horváth Viktor és Sárfalvi Péter jól, Balogh Gábor és Fülep Sándor közepesen kezdtett. Az A csoport lövészetében Horváth 186 körrel az első lett. A B csoport a vívással kezdett, Fülep gyengébb számában 11 asszót nyert meg, 14-et elvesztett, s 748 pontjával a 16. helyen végzett.
A C csoportban ugyancsak a lövészet volt az első szám. Az egyéniben induló Sárfalvi 181 kört, azaz 1108 pontot ért el, ezzel harmadik lett. Az általában jól célzó címvédő Balogh viszont 178 körrel, 1072 ponttal csak tizenharmadikként zárt. Mindhárom csoportban 26 öttusázó szerepel, a biztos döntős szerepléshez az első tízben kell végezni, a 11. helyezettek közül a két legjobb jut tovább.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.