Balzsay Károly is a négy között

Róth Ferenc
2002. 07. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezúttal is rekedt volt, Szántó Imre hangja. Részben azért mert nála ez a természetes, részben pedig azért, mert jó oka volt arra, hogy szerdán (is) kiordibálja magát a permi szorító sarkában.
Egy nappal korábban, kedden, a 81 kilós Szűcs Istvánnak segített az Európa-bajnokságon a szövetségi kapitány, s mint kiderült, eredményesen. A magyar bunyós ugyanis legyőzte a jugoszláv Ribacot, ami azt jelentette, hogy bejutott a legjobb négy közé, s már mindenképpen éremmel tér haza. Hogy milyen ötvözetűvel, arra a pénteki elődöntője ad választ. Ha legyőzi az orosz Golakot, akkor döntős, s csak az marad kérdés, hogy aranyat vagy ezüstöt kap a nyakába. Golak kiváló öklöző, s ha hozzászámítjuk, hogy itteni, permi születésű, s a helyi klubban bunyózik, akkor nem tévedünk, ha leírjuk: rettentőnen nehéz dolga lesz a magyar versenyzőnek.
A szerdai nap kérdése viszont az volt, hogy lesz-e Szűcsön kívül is magyar érdekelt az elődöntőkben. A kérdésre a választ a 75 kilós Balzsay Károlytól és a szupernehézsúlyú Kurtucz Csabától várhattuk. A válasz pedig egy igen, egy nem.
Innentől adjuk át a szót a rekedt kapitánynak, Szántó Imrének.
– Karcsi álombokszot mutatott be, s nyert. Ebbe a szépségbe azonban belefért az állóképesség és az ütőerő is. Olyan meccset vívott a román Bute ellen, ami után joggal szólt a vastaps. Jellemző, hogy mindkettejüket úgy kellett a szorító sarkába támogatni a négy menet után. Az utolsó erejüket is kiadva bunyóztak, s ebben Karcsi 10 ponttal bizonyult jobbnak. Balszerencséjére úgy hozta a sorsolás, hogy csütörtökön ismét a kötelek közé kell lépnie. Az ellenfele egy színesbőrű francia, Mamadu Dzsambang lesz. Kurtucz ellenfele az olimpiai bronzérmes német Köber volt, aki ezen a napon jobb volt, s megérdemelten jutott az elődöntőbe. Csaba 32-11-re kikapott, s így nem jutott el az éremig.
Elkeseredésre azonban semmi oka, hiszen mindössze húsz esztendős, így akár még a 2008-as olimpiát is megcélozhatja. A további esélyekről így vélekedett a szövetségi kapitány.
– A látottak, s az ellenfelek ismerete alapján azt mondom, hogy a jó formában és nagy lendületben lévő Balzsay bejuthat a döntőbe, s akár az Eb-aranyat is megszerezheti. Szűcsnek nehezebb dolga lesz az orosz sráccal szemben. Ha nyernének, két döntősünk lenne, ami felülmúlná a várakozásainkat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.