Három magyar éremért csatázik

-ÖKÖLVÍVÁS-

Róth Ferenc
2002. 07. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Permben zajló ökölvívó Eb-n már a nyolcaddöntőket bonyolítják le. A három, még versenyben lévő magyar öklöző közül hétfőn a 75 kilós Balzsay Károly volt érdekelt, aki a moldáv Dekacsenko ellen lépett a kötelek közé. A találkozó még egy menetig sem tartott, mert a harmadik percben Balzsay technikai k. o.-val győzte le az ellenfelét, ekkor 15 pont volt a két bunyós között.
– Mondtam Karcsinak, próbálja meg minél előbb döntésre vinni a dolgot, mert, sajnos, az elmúlt napok tapasztalatai azt bizonyították, hogy sok esetben csak a tiszta, idő előtti győzelem vezet eredményre. Jól kezdett, sok tiszta ütést helyezett el a moldávon, amit ezúttal jeleztek is a pontozók… – nyilatkozta közvetlenül a találkozó után Szántó Imre szövetségi kapitány.
Balzsay a győzelmével a legjobb nyolc közé került, ahol szerdán a román Bute ellen folytathatja a szereplést – immáron éremért. Ezért száll ringbe kedden a 81 kilós Szűcs István és a nehézsúlyú Kurtucz Csaba is. Az előbbi a jugoszláv Ribac ellen küzd, Kurtucz pedig a németek olimpiai ezüstérmese, Köber ellen bunyózik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.