A királyszentistváni aszfaltos prológgal pénteken rajtol a magyar ralibajnokság ötödik első osztályú futama, a Veszprém-rali. A mezőny 380 kilométert autózik szombaton és vasárnap, a verseny össztávjában 14 gyorsasági szakasz szerepel. Szombaton aszfalton, vasárnap murván száguldanak az autók.
Az abszolút sorrendben négy futam után az ifj. Tóth János, Tóth Imre páros (Peugeot 206 WRC) vezet 60 ponttal; ugyanennyit gyűjtött eddig a Benik Balázs, Somosgyi Pál kettős (Ford Focus WRC). Ifj. Tóth három ralin indult, valamennyit megnyerte, egyszer pedig nem állt rajthoz. Benik egyszer győzött, van két második és egy negyedik helye. A két hatvanpontos pilóta mögött 21 pontos hátránnyal az Érdi Tibor, Varga István duó (Subaru Impreza WRC) következik.
Előzetesen sokan azt várják, hogy a Veszprém-ralit az ötszörös bajnok ifj. Tóth és Benik párviadala határozhatja meg, azonban ebbe Érdivel és Turi Tamással az élen a többiek is szeretnének beleszólni.
– Nagyjából erre számítottunk a szezon elején, tudtuk, hogy nem lesz könnyű megvédeni a bajnoki címet – mondta ifj. Tóth János. – Bár most valóban úgy tűnik, hogy ifj. Tóth és Benik harcol a bajnoki címért, de a vége még nagyon messze van, és egyáltalán nem biztos, hogy mindenki minden versenyen célba ér. De ha a párviadal dönt, akkor remélem, hogy annak én leszek az egyik résztvevője.
A címvédő szerint az első napon a defekt veszélyével kell szembenézniük a pilótáknak, vasárnap, a földes pályákon pedig az dönt, ki mennyit vállal. Ezzel egybevág Benik Balázs véleménye is: – A legfontosabb elsősorban az, hogy célba érjünk, nem akarunk mindenáron nyerni. Természetesen azonban szeretnénk felvenni a versenyt a Peugeot-val. Minden szempontból felkészülten várjuk a rajtot.
A Magyar Nemzet partnerpárosa, Dornai Tibor és Bunkoczi László (Mitsubishi Lancer Evo4) az A/8-as géposztály második helyéről várja a hétvégét.
– Rendkívüli módon megerősödött az A/8-as kategória, tudomásunk szerint ezúttal itt indul Tagai, Ollé és Kesjárs, rajtuk kívül eddigi ellenfeleinkkel, Borsival, Turánnal, Vizivel is meg kell küzdenünk – nyilatkozta Bunkoczi László. – Az autó új, A-s turbófeltöltőt kapott, a csapatot felépítettük, készen állunk arra, hogy kicsit félretegyük az eddigi óvatosságunkat. Ezúttal ráállunk a gázra, nyerni szeretnénk, de legalább a dobogón végezni. A célunk, hogy az év végén a miénk legyen a kategória bajnoki címe.
Durva szabályozás jöhet a fagyira, ez sokakat érint
