Spanyol csapatsiker

2002. 07. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha kerékpározásról és a Tour de France-ról van szó, jó hír, hogy a nemzetközi szövetség rajtaütéses doppingellenőrzése után valamennyi versenyző tesztje negatív lett. Ötvennégyen szolgáltattak mintát. Ilyen örömteli esemény után tartották tegnap a körverseny negyedik szakaszát, amely különleges verseny volt, hiszen csapatidőfutamot is rendeztek. Amint az várható volt, az összetettben élen álló német Zabel nem tudta megőrizni vezető pozícióját, hiszen csapata, a Telekom nem tartozik a legjobbak közé. A győzelemre leginkább a US Postal volt esélyes, amelynek első számú versenyzője a háromszoros Tour de France-győztes Lance Armstrong. Az amerikai csapat dolgát a spanyol – igazi időfutammenőkből álló – Once nehezíthette meg.
A várakozásnak megfelelően e két együttes küzdött az elsőségért, ám az első két időmérő pontnál meglepetésre még a Tiscali vezetett. A dán csapat, amelyet a korábbi Tour-győztes Riis irányít, nem bírta a hajrát, csaknem egy perccel kapott ki az utolsó húsz kilométeren az Once-tól, s így a franciák nagy bánatára a hazai kedvenc nem ölthette magára az összetettben élen állónak járó sárga trikót. A spanyol csapat legyőzte amerikai riválisát, s a 16 másodperces különbségnek köszönhetően négy szakasz után a spanyol Igor Gonzalez de Galdeano állhatott az élre. Tőle négy másodperccel marad el csapattársa, az ugyancsak spanyol Beloki.
Az igazi versenyek, a kemény szakaszok csak a jövő héten kezdődnek, addig még újabb sík vidéki terepek várnak a mezőnyre. Az amerikai világklasszis, Armstrong első nagy kihívása a hétfői egyéni időfutam-viadal lehet, amelynek toronymagasan ő az esélyese.
Remélhetőleg azon a napon Bodrogi László is tud majd javítani, hiszen tegnap csapata, a Mapei csupán a 19. helyen zárt. Ez pedig azt jelenti, hogy Bodrogi a tizenegyedik helyről jelentősen visszaesett.
Eredmények. 4. szakasz: 1. Once 1:19,49, 2. US Postal 1:20,05, 3. Tiscali 1:20,35, … 19. Mapei 1:23,36. Az összetett állása: 1. Igor Gonzalez de Galdeano (spanyol) 14:51,50, 2. Beloki (spanyol) 4 mp hátrány, 3. Armstrong (amerikai) 7 mp. h., … 84. Bodrogi 3:51 p. h.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.