Javítottak a férfiak

-SÚLYEMELÉS-

MTI
2003. 11. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vancouverben, a vb harmadik versenynapján magyar szempontból a 69 kg-os férfi verseny volt a középpontban közép-európai idő szerint még vasárnap este: ebben a súlycsoportban indult ugyanis a Farkas Zoltán, Kecskés Zoltán kettős. Összetettben mindkét emelőnk bekerült az első 25 versenyző közé, így az olimpiai kvalifikációs versenyben is pontszerzőnek bizonyultak. A rossz kezdés után (Tancsics László esett ki helyezetlenül az 65 kg-osok között) ez mindenképpen jó hír a kanadai metropolisból. A kategória B csoportjában a nyíregyházi Farkas lépett pódiumra: hat gyakorlatából négyet fejezett be sikeresen. Szakításban 140 kg-ot, lökésben 167,5 kg-os gyakorlatot teljesített, így 18. lett. Az elitmezőnyben szereplő Kecskés teljesítette a szakvezetés előzetes elvárását, és bekerült a legjobb tíz közé, habár mind szakításban (145 kg), mind lökésben (175 kg) csupán egy-egy jó fogásra volt képes.
„Kecskés Zoltán kilencedik helye az összetettben nagyon fontos volt az olimpiai kvalifikáció szempontjából, de négy hellyel előrébb is végezhetett volna – maga a kilencedik helyezés azonban nem jelent csalódást. Farkas Zoltán lassan befejezi a súlyemelést, dicséretes dolog, hogy leszálló ágban is pontot hozott a kvalifikációban. Jelenleg a tizenhatodik helyen állunk az ötkarikás pontversenyben, ha most lenne vége a világbajnokságnak, akkor férficsapatunk négy kvótát tudhatna a magáénak. Azon leszünk, hogy csapatunk bent maradjon az első húsz nemzet között, akkor pedig meglesz a hőn áhított négy olimpiai kvóta Athénra” – értékelt Zsuga Imre szövetségi kapitány. Az aranyat amúgy a kínai Csang Kuo-cseng 345 kg-os összteljesítménynyel szerezte meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.