Ha valaki azt gondolja, hogy egy Bundesliga-játékos elérhetetlen a délelőtti órákban, merthogy edzésen van, az téved. Szabics Imre már a második csörgés után felvette a telefont, s csak anynyi türelmet kért, amíg fizet a szupermarketben.
– Jó dolgunk van mostanában, az edzőnk, Felix Magath lazábbra vette az előző napokat, ami azt jelenti, hogy az Eintracht Frankfurt elleni győztes bajnoki után csak ma, szerdán délután edzünk újra – mondta már az autójában a stuttgarti szurkolók egyik kedvence, aki csak annyit árult el a kocsijáról, hogy „négy kereke van”… – Senki nem tiltakozott, mert az utóbbi hetek tényleg megerőltetők voltak.
– S feltételezhetően lesznek is, mert bajnokság, BL, kupa.
– December közepéig nincs megállás, s a jövő hét is sűrű lesz. Utazom haza, szerdán az észtek ellen játszunk, megpróbálunk valamit feledtetni a sikertelen Eb-szereplésből.
– Nem árt, mert bizony nagy csalódást okozott a csapat az utolsó két meccs nulla pontjával.
– Erre, mint a játékostársaim, csak azt mondhatom, hogy szégyelljük magunkat, most ugyanis valóban megvolt a lehetőségünk, hogy végre ott legyünk a döntőben.
– Gondolom, nem bánta, hogy a szomorú magyar öltöző helyett már csak a vidám stuttgartira kell figyelnie.
– Azért ilyen könnyen nem tettem túl magam a dolgon, a kudarcot minden sportoló magával cipeli egy ideig. Aztán persze elhalványul a rossz emlék, de sokáig velünk él.
– A felejtésre a legjobb módszer a siker, amelyből bőven jut mostanában Stuttgartban, pedig egy-két évvel ezelőtt még csak a Bundesliga középcsapataként tartották számon az együttest. Mi történt?
– Jómagam a nyáron érkeztem, azt is mondhatom, a sikerekbe csöppentem bele. Nem tudom, mi volt korábban, azt viszont állítom, hogy nincs semmi különös, ahogy mondani szokták, nincsen titok. Foci van, fegyelmezett, egymásért is hajtó fiatal társaság, amelyiknek minden bejön mostanában.
– Azért, hogy „bejöjjön” valami, tenni kell. A pályán is s azon kívül is.
– Biztos vagyok abban, hogy tavaly óta senki nem lett sem jobb, sem rosszabb futballista Stuttgartban. Annyi történt, hogy a jó bajnoki rajt után sikeresek voltunk és vagyunk a Bajnokok Ligájában is, s az egyik siker indukálja a másikat. Ma már nagyobb önbizalommal lépünk pályára bármelyik csapat ellen, mert tudjuk, respektálják az elmúlt időszakunkat.
– A jövő hét végén a Hannoverrel játszanak odahaza. Biztosnak mondható az újabb győzelem?
– Ilyen itt nem létezik, láthatják, minden meccs háromesélyes. Arról nem beszélve, hogy kényszerből két új játékos is bekerül a védelembe. Úgy kell készülni, úgy is tesszük, mintha megint a Manchester jönne.
– Az már járt ott, s nem is távozott vidáman.
– Mi meg megyünk hozzájuk, így már csak kabalából sem mondok semmit az angolokról.
– Lehet, hogy már csak helyosztót kell játszani velük…
– Ehhez azonban előtte legalább egy pont kell még a Glasgow Rangers ellen, ami nem lesz könnyű.
– Stuttgartban is téma Kuranyi megírt, majd cáfolt átigazolása a Schalkéhoz?
– Természetesen itt is nagy terjedelemben foglalkoznak ezzel a lapok, többet azonban nem tudok, s megmondom őszintén, nem is érdekel. Legfeljebb majd akkor, ha valóság lesz. Az viszont tény, hogy a hírekben sok ellentmondás van, az egyikkel agyoncsapják a másikat. Ha távozik is Kevin, az nem az öltözőben s nem is a játékosok szintjén dől el.
– Ha már szóba kerültek a lapok… A La Gazzetta Dello Sport hétfői számában az ön neve is szerepel a hét csapata összeállításban, ami azt jelenti, hogy felfigyeltek Szabics Imrére Olaszországban is. Ez egyrészt nem kacsa, másrészt jelentheti azt, hogy akár onnan is megkereshetik…
– Jóformán még be sem rendeztem a stuttgarti lakásomat, éppen csak eligazodom a városban, arról nem beszélve, hogy kitűnően érzem magam itt. Hová mennék, s miért?
– Kevés magyar futballista mondhatja el magáról manapság, hogy köszöni, jól van.
– Mostanában valóban sikeres vagyok. Nekem is, a csapatnak is jól megy, szeretnek Stuttgartban, a játékostársak befogadtak. A profi labdarúgók szebbik életét élem jelenleg, azért azonban, hogy ezt a jövő héten vagy akár egy év múlva is elmondhassam, még a szupermarketben is figyelnem kell.
Orbán Viktor: Magyarország ismét helytállt!
