A Dunaferr törleszthet

-KÉZILABDA- Bécsben megtartották tegnap az európai női kézilabdakupák elődöntőinek sorsolását. A Bajnokok Ligájában a Dunaferr a dán sztárcsapatot, a Slagelsét kapta, míg a Győr az EHF-kupában a verhető norvég Vagot. A sorsolás után elsősorban azért bosszankodhat mindkét együttes, hogy az első találkozót vívja itthon.

2004. 03. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Néhány hete még roppant óvatosan fogalmazott Kiss Szilárd, a Dunaferr vezetőedzője, amikor csapata BL-esélye szóba került, ám a Podgorica elleni két negyeddöntőt követően már nyugodtabb lehet, mert együttese parádés játékkal igazolta, hogy Európa egyik legjobbja, azaz az elődöntőben sincs kitől tartani.
– Négy nagyon erős csapat került az elődöntőbe, ezért nem foglalkoztatott, hogy ki ellen lehetne több esélyünk – mondja Kiss Szilárd. – Annak már jobban örültem volna, ha a visszavágót rendezhetjük mi. Az a tapasztalat, hogy idegenben akkor játszunk igazán jól, ha még nem kell számolgatni, s felszabadultan kézilabdáznak a lányok.
A negyeddöntőben az FTC-t búcsúztató Slagelse egyébként sem ismeretlen a dunaújvárosiaknak, hiszen tavaly az EHF-kupa döntőjében is velük csatáztak. Akkor szintén az első találkozót játszotta itthon a Dunaferr, és 27-22-re nyert, majd a visszavágón, Farumban
27-20-ra kikapott. Csakhogy azóta a magyar bajnok tovább erősödött, Kulcsár Anitával együtt szinte a világbajnoki ezüstérmes válogatott kezdő csapata alkotja a Dunaferr gerincét. Csupán az irányító poszton van különbség, igaz, a győri Görbicz Anitával szemben a klubjában ezen a poszton játszó Ferling Bernadett rendkívül gólerős.
– Ferling Bernadett egyre jobban összefogja a csapatot, s mellette roppant szorgosan lövi a gólokat. Egyetlen poszton sem cserélnék az ellenféllel, még ha a Slagelsében is csupa világklasszis van. A balátlövőink, Bulath Anita és Kindl Gabi is egyre érettebben játszanak, és olyan erős az összefogás a lányok között, hogy öröm edzőnek lenni. Ha a kapuban Pálinger ismét olyan jól véd majd, mint tavaly, akkor meglesz a szükséges alap a továbbjutáshoz.
Nos, Pálingerben lehet bízni, mert a múlt esztendőben szinte folyamatosan káprázatos formában védett, Podgoricában ugyanúgy parádézott, mint a horvátországi vb-n.
– Szerintem még nem játszottunk olyan jól idegenben, mint Podgoricában, mert akkor nem egy-két játékos nyújtott kiemelkedő teljesítményt, hanem szinte mindenki – teszi hozzá szerényen az ottani összecsapás legjobbja, Pálinger. – Úgy érzem, nincs kitől félnünk. Tavaly óta rutinosabbak lettünk, s ha ismét tudunk öt góllal nyerni itthon, akkor még egyszer héttel nem kaphatunk ki idegenben.
A két esztendeje az EHF-kupában döntőt vívó Győr ismét közel került a fináléhoz, mert a legnagyobb ellenfélnek tartott dán Viborgot elkerülte, s a norvég Vag HK-val szemben esélyesebb.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.