A kiesés ellenére csak dicséret jár

K O S Á R L A B D A

2004. 03. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hogyan jó veszíteni? Természetesen sehogy. Mégis, van különbség búcsú és búcsú között. A Sopron csütörtökön este megtapasztalhatta, milyen az, amikor a jóval esélyesebb ellenféllel szemben az utolsó másodpercben dől el minden, lesz az álmokból a megmásíthatatlan valóság. A női Euroliga ki-ki negyeddöntőjét a francia Valenciennes 62-59-re nyerte meg a hűség városának első számú csapata ellen, azaz a magyar társulat hajszállal maradt le a Final Fourról. A sírásra görbült szájak, az egymás vállán pityergő lányok abban a pillanatban talán úgy voltak az egészszel, kaptak volna ki 30 ponttal, ahogy voltaképpen a házigazdák tervezték a találkozót, mintsem így essenek ki a sorozatból. Egyet aludva a történtekre persze már másként látják ők is az eseményeket, jól tudják, büszkék lehetnek arra, hogy megcibálták az oroszlán bajszát.
A hazai parketten négy esztendeje veretlen francia sztárcsapat talán maga sem hitte, hogy ellenfele tartja vele a lépést. A Sopron tartotta. Sőt a Kovacsevics, Vajda, Streimikyté trió ponterős játéka révén még a 20. percben is előbbre állt négy ponttal. Mi több, a harmadik negyedbeli hazai rohamok, 46-38 után sem adta meg magát, szívós munkával, bámulatos küzdőszellemmel egyenlített. A végjáték, az utolsó perc, az utolsó támadás azonban nem sikerült Horváth Zsuzsáéknak, így a Valenciennes játszhat majd a négyes finálé elődöntőjében a Péccsel.
Csalódásról amúgy nincs szó. A Sopron becsülettel helyt állt az Euroligában, voltaképpen már a nyolc közé jutással teljesítette tervét. A szlovák szakemberre, Natália Hejkovára bízott társulat az első évben nem nagyon reménykedhetett többen, még akkor sem, ha tényleg közel volt a bravúrhoz. Egyértelmű: ha így folytatja a munkát, jövőre merészebb célokért küzdhet. Rossz hír azonban, hogy Vajda Anna térdszalaghúzódást szenvedett a találkozón, körülbelül két hét pihenő vár rá, míg a centernek, Zakulazsnajának a dereka bánta a meccset.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.