A Minardi bemutatkozott Melbourne-ben

2004. 03. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Melbourne-ben, a Formula–1-es világbajnokság első futamának helyszínén mutatkozott be a Minardi-Cosworth, amelynek az idén Baumgartner Zsolt és az olasz Gianmaria Bruni a két versenyzője. A pénteki szabadedzéseken a 28 éves belga Bas Leinders vezeti majd a harmadik autót.
A melbourne-i sajtótájékoztatón Paul Stoddart csapatfőnök elmondta, hogy megvan az előzetesen tervezett költségvetés, így nyugodtan várják a nyitányt:
– Az előző három-négy évet figyelembe véve most kezdjük a legjobb helyzetből a sorozatot. Sokat javultunk a téli felkészülés során, de realista vagyok, tudom, hogy a többiek sem tétlenkedtek. Remélem, hogy néhány pontot azért összegyűjtünk az idén.
Baumgartner Zsolt a bemutató után elmondta:
– A mérnökömmel kettesben végigsétáltunk a pályán, elemezve a kanyarokat. Egy kicsit már kezdek türelmetlen lenni, mert nagyon szeretnék autóba ülni, és élesben is kipróbálni az Albert Park aszfaltját.
Melbourne egyik legnagyobb parkjában szerdán sajátos labdarúgó-mérkőzésre került sor, amelyen pályára lépett Baumgartner Zsolt is, aki Felipe Massával és Gianmaria Brunival egy csapatban küzdött a Ralf Schumacher vezetésével felálló német együttes ellen.
– Majdnem egy órán át játszottunk, és jólesett ez a kis kikapcsolódás. Szerencsére mindenki megúszta sérülés nélkül a meccset, így egy kellemes délelőttöt tudhattunk magunk mögött – nyilatkozta Baumgartner.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.