A sorsdöntő összecsapás előtt

-JÉGKORONG-

2004. 03. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két mérkőzés után 2:0-ra vezet az Alba Volán a Borsodi Liga jégkorongbajnoki döntőn a Dunaújváros ellen, s a négy győzelemig tartó sorozaton a mai, harmadik összecsapás már sorsdöntő lehet. Abban mindkét együttes vezéregyénisége egyetért, ha a Székesfehérvárott 18 órakor (Sport1) kezdődő találkozón ismét Alba Volán-siker születik, akkor lényegében eldőlt az aranyérem sorsa. A Dunaújváros ugyan két mérkőzésen alulmaradt, előbb 3-1-re kapott ki, majd otthon 1-0-ra, de ezek az eredmények mutatják: nem lefutott még a finálé.
– Ha a helyzetkihasználáson tudunk javítani, akkor meglehet a harmadik győzelem is, és azt nem tudom elképzelni, hogy onnan elveszítsük az aranyérmet – mondja Ocskay Gábor, az Alba Volán csatára. – Már nagyon ismeri egymást a két csapat, tudjuk jól, hogy a Dunaújváros a kiváló védekezésből szeret kontrázni, ezért vagyunk mi óvatosabbak, s ez az oka a viszonylag kevés gólnak. De most már jönniük kell, hiszen ez az utolsó esélyük, hogy megpróbáljanak fordítani.
A második találkozón ugyan egyértelműen több gólszerzési lehetősége volt a fehérvári együttesnek, ám az utolsó percekben a Dunaújváros előtt három ziccer is adódott, de Budai mindannyiszor parádésan védett. Eddig elsősorban a két kapus teljesítménye emelkedett ki, s döntő lehet, hogy melyikük bírja jobban az idegek harcát.
– Szerintem a két vereség ellenére nincs okunk a szégyenkezésre, hiszen jóval erősebb az Alba Volán játékosállománya, amíg ők három-négy sorral tudnak játszani, addig mi kettővel, időnként hárommal – teszi hozzá Ladányi Balázs, az eddigi egyetlen dunaújvárosi gólszerző. – Ennek óriási jelentősége van egy sorozatmérkőzésen, hiszen egy-egy sor többet tud pihenni. Ez persze nem jelenti azt, hogy feladnánk, ha egy meccset el tudnánk csípni, akkor még bármi megtörténhet. Ahogy eddig, úgy ezután is teljes erőbedobással küzdünk, s kis szerencsével idegenben is nyerhetünk.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.