Kosztolányi Dezső írja az Igen becses kéziratok alcímet viselő Naplójában 1933–34-ben: „Futball=láblabda.” Miért idézem a költőt? Mert ha a futballt lábbal játsszák, márpedig ez a napnál is világosabb, akkor feltételezem, hogy legjobb játékosaink értenek a lövés (rúgás) tudományához, amiből a gólok születnek. A magyar sportsajtóban 1900-ban olvasható először a „láblabdához” kapcsolódó lő ige: „Éles lövéssel küldi a kapu felé” – írja a Sport-Világ. Vagy: „A labdát… védhetetlen lövi a kapuba”. Ugyanaz 1901-ből: „A lövések biztonságában javulásra van szükség.” (Pesti Hírlap, január 9.) „A. goalra lő, J. kivédi a lövést”. (Április 30.) 1902: „A labdát a kapu elé viszik, itt azonban legtöbb esetben mellé vagy fölé lövik.”
És így tovább, és így tovább…
Ma pedig? Nézi az ember az európai szupercsapatokat, a pompás lövések láttán egyik ámulatból a másikba esik, és azt kérdezi: miért nincsenek nekünk is ilyen nagyszerűen rúgó futballistáink? Pedig ha fellapozzuk az annaleseket, csatasorba állíthatók a régi nagyok. Először is Schaffer Alfréd, aki mindkét lábbal távolról is szédületes erejű, bámulatosan pontos lövéseket zúdított a kapura, előfordult, hogy az ijesztően süvítő lövés elől a kapus egyszerűen elugrott. Aztán Olajkár II, Kiszely „Lapaj”, Szusza Ferenc, Deák, Lantos, Puskás, Machos és a többiek. Megjegyzem, Puskás bal lába ma is legendák témája.
Hol van már az az idő, amikor a Ferencváros 10-0-ra verte 1939-ben a Zuglót, és Kiszely bombaszerű ballábas lövései, nagyszerű góljai után a lelátón vicc született:
– Mondja, mi a különbség egy modern ház pincéje és egy Kiszely-lövés között?
– Mi?
– A pince bombabiztos, a Kiszely-lövés pedig biztos bomba.
Egy anekdota. Legjobb napjaiban Cseh II. Lászlónak, a Hungária csillagának még a lehetetlen is sikerült. Még az is, hogy egy közepes erősségű lövése nyomán a labda kiszakította a hálót. Egy túlfűtött szurkoló odakiáltott a díszpáholyban üldögélő Schaffer Alfrédnak:
– Na, Schaffer úr, mit szól? Lőttek maguk annak idején akkora gólokat, hogy kiszakadt a háló?
Spéci, a futballkirály, akinél jobban talán csak Puskás rúgott, szenvtelenül rázta a fejét:
– Nem, mi nem lőttünk ilyeneket, akkoriban még jobbak voltak a hálók…
Hát igen, hol van már a tavalyi hó, hol van már a tavalyi háló?
Külföldről pénzelt baloldali NGO-k súgták Brüsszelnek, mit írjon Magyarországról
