Jó oka volt Takács Tibornak szerdán arra, hogy még a tornászok – Takács a szakosztály menedzsere – tájékoztatójának a befejezése előtt távozzon az Üllői úti klubházból. Az elnökkel, Furulyás Jánossal találkozott, s a közös ebéd után úgy látszik, az ellenfelekből társak lesznek.
– Csaknem két órán át tárgyaltunk a jövőről, nem eredménytelenül. Ha látványos változásokról egyelőre nincs is szó, közeledtek az álláspontjaink, ez korábban elképzelhetetlennek látszott – így Takács.
– Tehát elképzelhető, hogy vállvetve dolgoznak a klubért, s akkor már ketten leshetik, hogy jön-e a pénzes postás a Kovács Ádám-féle százmilliókkal.
– Maradjunk annyiban, hogy szóba került a pénzhiány.
– Ön szerint látható lesz egyáltalán a Ferencváros számláján a pénz?
– Nagyon drukkolok Kovácsnak, hiszen a pénze nélkül a lehető legnagyobb bajba kerülhet a klub.
– S ha nem drukkerként beszél?
– Nem látok bele az egyesület pénzügyeibe – erre akkor sem nyílt módom, amikor alelnök voltam –, de furcsának tartom, ha az üzleti életben valaki hétről hétre, napról napra módosítja a határidőket.
– Megjön a Celladam-pénz?
– Szkeptikus vagyok.
– Mi van akkor, ha nem lesz meg?
– Gondok, mégpedig csőstül. Ha nem lesz más lehetőség, új, de megbízható szponzor után kell nézni. Ez is szóba került Furulyás úrnál, enynyit elárulhatok.
A lényeg, hogy a Fradi még mindig nem kapta meg a 300 millió forintos első részletet.
– Legkésőbb péntekig megérkezik a pénz – mondta még szerda este az MTI érdeklődésére Kovács Ádám, aki egy hete azt ígérte, két-három napon belül átutalja az öszszeget. Tegnap már egy újabb, későbbi időpontot határozott meg.
– Annyiban módosul az első részlet kifizetése – magyarázta –, hogy noha a héten tényleg meglesz a pénz, a Ferencváros számláján hétfőn jelenik majd meg.
– Ez már a sokadik időpont…
– Nem érdekes, három évre szóló szerződésünk van, csúszások előfordulhatnak. Jómagam már látom a pénz útját, tiszta minden, hétfőn a Fradinál lesz az összeg.
– Ha most sem érkezik meg a pénz, akkor rendkívüli elnökségi ülést hívunk össze – mondta sokat sejtetően Kácsor Attila, a klub gazdasági igazgatója.
FTC: Feltűnően Türelmes Club
-LABDARÚGÁS- Lassan szappanoperába illik Kovács Ádám, a Ferencváros főtámogatója. A Celladam cégcsoport vezetőjének március 10-ig kellett volna letennie 300 millió forintot, az időpont azóta kétszer változott, sőt Kovács tegnap újabb haladékot kért, legfrissebb ígérete szerint hétfőn lesz a számlán a pénz. Közben találkozott a klub első embere, Furulyás János és az egykori alelnök, Takács Tibor. Úgy látszik, békét kötöttek…
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!