Három csapattal Athénba

-VÍVÁS-

Sütõ-Nagy Zsolt
2004. 03. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosszú küzdelem után Vancouverben eldőlt, hogy a magyar férfi párbajtőrcsapat is indulhat az olimpián, így az athéni programban szereplő négy csapatverseny közül háromban a magyar válogatott is pástra léphet. Óriási bravúr kellett ehhez, mert a világbajnoki 13. hely után szinte csak matematikai esély maradt a kvótaszerzésre. A vancouveri csapatezüstéremmel azonban a világranglistán felkapaszkodtak a negyedik helyre, s így három egyéni induló és egy tartalék utazhat Athénba. Szabó Bence szövetségi kapitány az eddigi teljesítmények alapján Boczkó Gábor és Imre Géza helyét biztosnak tartja, míg Kovács Iván, Kulcsár Krisztián és Fekete Attila között a bogotái Világkupa után dönt.

– Nagyon elégedettek lehetünk a kvalifikációs versenyeken nyújtott teljesítményekkel, hiszen tizenhárom versenyzőnk helye már biztos – szögezi le Kovács Tamás, a szövetség főtitkára. – A férfi kard-, a női és férfi párbajtőrcsapat három-három indulója mellett női tőrben Mohamed Aida már korábban kiharcolta a kvótát, s ha Varga Gabi az utolsó versenyen megőrzi 11. helyét a ranglistán – erre jó esélye van –, akkor ő is szerepelhet a görög fővárosban. Női kardban, valamint férfi tőrben is megszerezhetőnek tűnik egy-egy hely, azaz reményeink szerint 16 magyar vívó indulhat egyéniben az olimpián.

– Az esztendő elején amiatt aggódott, hogy a kvalifikációs időszak lezárultával nem lesz pénz az olimpikonok további versenyeztetésére. Megoldódott azóta ez a gond?

– Ahogy számítottuk, elfogyott a pénz, mert rendkívül költséges tengerentúli versenyeken is részt kellett venni. A májusi–júniusi versenyekre további tízmillióra van szükség, de remélem, hogy megkapjuk a támogatást.

– És mi lesz az Európa-bajnoksággal, azon részt tudnak venni?

– Erre, illetve az olimpiai műsorból kimaradt női tőr- és női kard-csapatvilágbajnokságra félretettünk pénzt, ezeken az eseményeken mindenképpen ott leszünk. Az Eb-n azonban kisebb csapattal, legalábbis a szövetség csupán három versenyző költségét fedezi.

– Az Európa-bajnokságon kik indulhatnak?

– Az olimpián egyéniben rajthoz állók kihagyják az Eb-t, viszont a tartalékok szerepelnek, s mellettük a ranglistán utánuk következők kapnak lehetőséget. Ez persze nem lesz automatikus, az Eb-csapat öszszeállításánál a fiatalok menedzselése is szempont.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.