Hiába volt a paksiak jó kezdése

K O S Á R L A B D A

2004. 03. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pakson kezdhetnek megbarátkozni a gondolattal, miszerint a negyedik pozícióból kezdhetik majd a bajnoki rájátszást. Kell-e mondani, ennél jobbat várt magától a Zsoldos-legénység. Kedvezőbb lehetne például a helyzete, ha a Kaposvár elleni rangadót győztesen abszolválja. Meg is volt erre minden lehetősége, hiszen az ujját fájlaló Ridl helyén kezdő Smith vezérletével, Mészáros Zalán irányításával nemhogy 7-0-val kezdett, hanem még a 8. percben is 22-13 volt a javára. A második negyed közepén azonban megtört a lendület: Czigler és Mészáros nehezen viselte a bírói ítéleteket, a Kaposvár pedig ravaszul kihasználta mindezt. Simon Balázs, Ivkovics és Filipovics pontjai húzták a somogyiak szekerét. Révbe ért végül: a 84-75-ös siker sokat érhet Kmézics Zorán csapatának. A többi találkozó közül kiemelendő a Nyíregyháza váratlan győzelme – az, hogy a szebb napokat látott Szolnok ezúttal Pécsett vérzett el, voltaképpen már nem is meglepő.
A férfi NB I-ben: Kaposvár– Atomerőmű 84-75, Sopron–Dombóvár 95-76, MAFC–Falco 69-77, Pécs–Szolnok 98-82, Nyíregyháza–Kecskemét 86-76.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.