Baljós előjelekkel indult útnak a magyar válogatott. Azt már korábban is tudta a kapitány, hogy erre a tornára a légiósok – Nagy László, Lendvay Péter, Mocsai Tamás – nem térhetnek haza, s így a Nagy László–Pérez Carlos átlövőpár ismét nem játszhat együtt, ám ennél jóval kellemetlenebb volt, hogy az olimpiára számításba vett három kapus egyike sem vehetett részt a tornán. Szathmári János, Fazekas Nándor és Perger Zsolt egyaránt sérülés miatt maradt távol, így Skaliczki László annak örült, hogy a két győri kapus, Tatai Péter és Gerharth Zoltán vállalta a beugrást.
– Csak köszönet illeti őket, s egy rossz szavunk nem lehet rájuk, mert igyekeztek a maximumot nyújtani – értékelte teljesítményüket a kapitány. – Annak ellenére, hogy nem a tervezett öszszeállításban utazhattunk, nagyon hasznos volt a torna. A játékosok tapasztalhatták, mire számíthatnak az olimpia idején, milyen a csarnok, milyenek lesznek az öltözők, merre lehet majd szabadon mozogniuk. Ezek olyan apró, de fontos momentumok, amelyek önbizalmat adnak a srácoknak.
Az önbizalmuk persze amúgy is növekedhetett, hiszen a verseny alatt kiderült, az előolimpián részt vevő négy válogatott – Görögország, Egyiptom, Németország és Magyarország – a sorsolásnak köszönhetően egy csoportba került, s a házigazda együttes, illetve Afrika legjobbja verhető. Az egyiptomiak 30-25-ös, a görögök 27-23-as legyőzését követően a németek ellen harminc percen át jól játszott az együttes, ám a 12-11-es félidei eredmény után összeomlott, s végül 30-22-es súlyos vereséget szenvedett.
– Az elmúlt évek tapasztalata alapján a németek és a franciák ellen meg kell tanulnunk játszani – jelenti ki Skaliczki László. – Egyik csapat stílusa sem fekszik nekünk, de megfelelően felkészülve megszoríthatjuk őket. Az előolimpián is kiderült, hogy senkit nem szabad lebecsülni. A németek, akik kissé nagyképűen, lezserül kézilabdáztak az egyiptomiak ellen, meglepetésre vereséget szenvedtek tőlük. Az viszont egyértelmű, hogy a görögöknél, az egyiptomiaknál, a braziloknál nekünk jobb játékosállományunk van, s ez még a mostani csapatnál is látszott. A legjobbakkal kiegészülve reális elvárás lesz augusztusban a továbbjutás a csoportból, s így jó esélyünk lehet a pontszerző hely megszerzésére. Az előolimpián csupán a németek elleni második félidei teljesítménnyel lehetek elégedetlen, addig mindenki fegyelmezetten, jól küzdött. Több taktikai variációt is ki tudtunk próbálni, és ismét bebizonyosodott, hogy sok közös gyakorlásra van szükség. A sorsoláson részt vett a nemzetközi szövetség vezérkara, s a válogatottunkról valamennyien elismerően szóltak. Ez a szimpátia korántsem mellékes egy olimpia előtt.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
