A K&H Bank olimpiai programsorozatának eseménye, a K&H olimpiai futónapok második állomásához érkezett – ezúttal Kaposvárott futottak a megjelentek. A 3,2 km-es távot a szemerkélő eső ellenére majdnem kétezren teljesítették, amely a város sporttörténelmében egyedülálló, az eddigi legmagasabb részvételt jelenti futórendezvényen. Az igazi olimpiai hangulatról a meghívott volt olimpikonok és az athéni játékokra készülő sportolók gondoskodtak, akik nemcsak a bemelegítést vezették, de futócipőt húztak, és együtt mozogtak a város apraja-nagyjával, ismert közéleti személyiségeivel.
A 10 órai rajtot közös bemelegítés előzte meg, amelyet Kállai Ákos, Simóka Bea és Simóka Nóra, az olimpiára készülő öttusázó világbajnokaink vezettek. A mezőny a kilencvenöt éves, egykori kiváló olimpikon magasugró, Bodosi Mihály rajtlövésére vágott neki a 3,2 km-es távnak a város jelképét jelentő Kossuth térről, ahova 35 perc elteltével minden induló visszatért. A kétezer versenyző legfiatalabb, hároméves futója részben saját lábán, részben Paróczy Zsolt volt válogatott tájfutó nyakában teljesítette a távot. A mezőny legidősebb versenyzője a veterán országos bajnok triatlonista, Szűts Miklós volt. A szerencsés célba érés után, a díjátadó előtt kvízjáték és ajándéksorsolás várta a játékos kedvűeket, ahol a helyes válaszokért olimpikonok által dedikált ajándékokat nyerhettek. A K&H olimpiai futónapok következő állomása április 25-én, Győrben lesz, ahol ismét a jó hangulat, a közös mozgás és olimpikonjaink várják a tartalmas programra vágyókat.
K&H olimpiai futónapok, Kaposvár. Táv: 3,2 km. A végeredmény, férfiak: 1. Kőműves Norbert (PVSK) 9:31, 2. Avar András (Megalódusz) 10:08, 3. Nagy Tamás (Építők AC) 10:22. Nők: 1. Horváth Gréta (Aréna Vitál TSC) 12:10, 2. Forró Zsófia (Építők AC) 12:26, 3. Czebei Réka (KSI) 12:47.
Még a szennyestartót is közpénzből vásároltatta Ruszin-Szendi Romulusz az egymilliárdos villába
