Ráijesztett a Pécs az olimpiai bajnokra, a női Dream Teamre. Az európai körútján lévő, ezúttal hazánkban fellépő Egyesült Államok sokáig csak távoli szemlélője volt az eseményeknek: a baranyaiak kezdőötöse felszabadult, teher nélküli játékának hála, a 18. percig vezetett szombaton neves vetélytársa ellen. Csodálatos triplák, egy az egyek a WNBA-s sztárok ellen, vastapssal jutalmazta a produkciót a hálás publikum.
Rátgéber László aztán érthető módon cserélgetni kezdett, a kulcsemberek jól megérdemelt pihenőhöz jutottak, hiába, komoly tétmeccsek után s előtt van a társulat. Szerencsére arról nem beszélhettünk, hogy a kispadról beálló játékosokkal oly sokat esett volna a pécsi színvonal – azonban ahogy várható volt, a Thompson vezérelte tengerentúliak fordítani tudtak, a szünetre már 35-38-cal mentek a felek.
A folytatásban is tartotta a lépést ellenfelével a Pécs, egyenlíteni már nem volt képes, ám látható volt, az amerikaiak egy percig nem lazíthattak. Nem hiába nyilatkozta a lefújást követően Chancellor mester: „Remekül szolgálta ez a meccs a felkészülésünket!”
Óriási ováció fogadta a pályára lépő Béres Tímeát, aki három hónapja adott életet gyermekének (az apa a Kaposvárban játszó Sztojan Ivkovics), s aki ha így folytatja, bizony csakhamar újra régi fényében tündökölhet. Talán már a három hét múlva esedékes Euroliga Final Fouron?
A duda amúgy 59-67-nél szólalt meg, azaz csupán nyolc ponttal tudott győzni a világ legjobb társulata. Sokat nem pihenhetett (látva az amerikai hölgyek fizikai adottságait, kijelenthetjük: több meccset is kibírnának egymás után), tegnap a Népligetben a magyar válogatott ellen mérkőzött – lapzárta után.
Megszorongatta a Pécs a nõi Dream Teamet
-KOSÁRLABDA-
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!