Nyert a Ferencváros, kikapott az Újpest

L A B D A R Ú G Á S

2004. 03. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NB I 19. fordulójának legnagyobb meglepetését a Balaton FC szolgáltatta. A siófoki együttes, vendégként, legyőzte az Újpestet, ami azt jelenti, hogy a meglepetéscsapat továbbra is versenyben van – akár a bajnoki címért is. A hátránya mindössze egyetlen pont a Pécsről győzelemmel hazatérő Ferencvárossal szemben.
S ha már a Fradi… Nem biztos, hogy a népszerűségi listán helyezett lett volna Saskőy játékvezető a szombati találkozó után. Az ok, hogy két büntetőt érő szabálytalanságot nem fújt a vendégcsapat ellen, továbbá elvett egy szabályos gólt is tőlük, ami – legalábbis a pécsi közönség szerint – főbenjáró bűn volt. Hangot is adtak elégedetlenségüknek, felforrósodott a hangulat a gyepen is, a Fradi-hívek között is. Utóbbinak végeredményeként több szurkolót is őrizetbe vett a rendőrség. A lényeg azonban, hogy a zöld-fehérek végre találtak egy gólt, ezzel nyertek, s a tabella élén maradtak. Nem lesz könnyű megőrizni ezt, szombaton ugyanis a DVSC szerepel az Üllői úton, ami – tekintettel a tavaly májusi balhéra is – nem akármilyen 90 percet ígér. A leendő vendég gyengécskén produkált szombaton, szintén csak egyetlen góllal győzte le a Békéscsabát. Aki sok gólt akart látni, annak Sopronba kellett utaznia. Ott ugyanis ötöst rúgott a házigazda a Haladásnak, ami azt is jelenti, hogy megingott Bozsik Péter szombathelyi kispadja.
Meglepetés, hogy az MTK hazai környezetben nem bírt a Videotonnal, pedig a fehérváriak elleni három pontra egészen biztosan számítottak a Hungária körúton. A mutatott játék azonban kevés volt a sikerhez. Zalaegerszegen nézők is voltak, hétezren, s azt látták, hogy a házigazda különösebb gond nélkül nyert 2-0-ra a Győr ellen.




Az állás











Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.