Pat Cortina rendet követelt

-JÉGKORONG- Hétfőn este egész Székesfehérvár ünnepelt, s erre nem csupán március 15-e szolgáltatott okot, hanem az Alba Volán jégkorongcsapata is, amely 2-2-es döntetlent követően büntetőkkel legyőzte a Dunaújvárost, és 4:1-es összesítéssel diadalmaskodott a Borsodi Liga döntőjében. A székesfehérváriak ötödször értek itthon a csúcsra, de első alkalommal tudták megvédeni bajnoki címüket.

Sütõ-Nagy Zsolt
2004. 03. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly az keltett meglepetést, hogy az Alba Volán 4:0-s söpréssel intézte el a jelenleginél még jóval erősebb Dunaferrt. A nyáron meggyengült ellenfél azonban az idén hősiesen ellenállt, s bár a 4:1-es összesítés nem erre utal, a névváltoztatáson is átesett Dunaújvárosi AC a vártnál jobban megnehezítette a címvédést. A négy fehérvári győzelemből csak egy volt magabiztos – a negyedik összecsapáson 6-0-ra nyert az Alba Volán –, míg a többi találkozón csak egy hajszállal bizonyult jobbnak.
– Szezon közben is ilyen szoros meccseket játszottunk, ezért bennünket nem lepett meg a Dunaújváros szívós ellenállása – mondta id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató. – Az Interligában is csupán 1-0-ra nyertünk ellenük, míg egyszer éppen hazai pályán büntetőkkel legyőztek bennünket. Csupán a döntő előtti két találkozón nyertünk simábban, amikor a sérülések miatt gyengébb volt az ellenfél.
A szoros eredményekért saját magukat is okolhatják a fehérváriak, hiszen a szokottnál gyengébben használták ki helyzeteiket. Persze, a címvédés egyáltalán nem volt könnyű, a januári kudarcok – Magyar Kupa-döntő elvesztése, vereség az Interliga-elődöntőben – arra utaltak, hogy nagy hullámvölgybe került a csapat, ezért edzőt is kellett váltani, s az új szakembernek, a kanadai Pat Cortinának nem sok ideje maradt a sorok rendezésére.
– A csapaton már látszik az új stílus, kötöttebbé vált a játék, mert az eddiginél is nagyobb fegyelmezettséget követelt meg a kanadai edző. A csatároknak a korábbinál többet kell védekezniük, ez is közrejátszott abban, hogy kevesebb gólt lőttünk. De az is igaz, hogy a helyzetkihasználással nem lehettünk elégedettek a döntő során. Egy-két játékos a megszokottnál kevesebbszer volt eredményes, de például Palkovics Krisztián tíz éve folyamatosan az egyik legeredményesebb játékosunk, nem gép, előfordul, hogy kihagy helyzeteket. Éppen ezért örültem, amikor a negyedik találkozón a második sor, a szlovák légiósok vállaltak többet.
Az éveken keresztül szlovák szakemberek által felkészített csapatra az újdonság erejével hatott Pat Cortina stílusa, aki nem csupán a pályán, de az öltözőben is fegyelmezett. A megszokott eklektikus kép helyett az utóbbi időben ott is katonás rend uralkodott, s a szanaszét száradó ruhadarabok nem tarkították a képet… Aki pedig vétett a bevezetett rendszabályok ellen, az azonnal a pénztárcáján érezte meg a vasfegyelmet. Ez apróság csupán, de jelzi a kanadai edző által meghonosított elvárásokat. A kívülállók, talán fanyalognak, hiszen a szigorú taktikai fegyelmezettség a látványosság rovására ment, de eredményes lett. Hogy tartós marad-e az irányváltás, az pillanatnyilag még bizonytalan.
– A vezetőség szeretné, ha Cortina tovább dolgozna nálunk, mert csak elismerést érdemel, hogy ilyen rövid idő alatt is képes volt formálni a játékosokat. Őt azonban nem egyszerű megtartani, ugyanis érthető okokból, komolyabb ambíciói vannak, a nemzetközi mezőnyben szeretne bizonyítani. A maradásához az ő számára is vonzó kihívásokat kell találnunk, de egyelőre még nem tudjuk, hogy az Interliga miként folytatódik, s milyen erősségű mezőny lesz a következő szezonban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.