Pécs: egy nagy lépés előre

-KOSÁRLABDA- Hatalmas bravúrt vitt véghez, győzelemmel a tarsolyában tért haza Franciaországból a Pécs: a Rátgéber László irányította magyar bajnok az Euroliga negyeddöntőjében 62-58-ra verte idegenben a Bourges-t, így a két győzelemig tartó párharcban lépéselőnybe került, s holnap odahaza a Final Fourba jutásért játszhat. Az Orsi-Sopron viszont kikapott a Valenciennes vendégeként, így számára az életben maradás lesz a tét.

2004. 03. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyetlen lépés, ennyi hiányzik az áhított szuperdöntőhöz. És ezt a lépést nem másutt, odahaza, hatezer szurkoló buzdítása mellett teheti meg a csapat, amely bravúrt vitt véghez azzal, hogy kedden este idegenben gyűrte le francia riválisát. Bourges–Pécs ugyanis 58-62! A női Euroliga három negyeddöntője (a negyediket, mint ismeretes, a Jekatyerinburg két amerikai játékosának hamis grúz útlevele miatt egyelőre elhalasztották) egytől egyig hazai diadalt ígért. Kettőn érvényesült a papírforma. A harmadikon borult. A magyar bajnok borította. „Elnézést a végéért…” – szabadkozott félig komolyan, félig viccesen Rátgéber László. A szakvezető ugyan nem nézte tétlenül azt, hogy a dühbe gurult, sportszerűtlenségre is vetemedő franciák a parti második felében fokozatosan közelítették meg csapatát, cserélte játékosait, ám így sem tudta megakadályozni, hogy nyílt legyen a csata. Mindazonáltal végül elegendőnek bizonyult a két negyed alatt felhalmozott tizenhat pontos előny – az ausztrál légiós, Tranquilli idegnyugtató duplájával néggyel a baranyiak zártak jobban. Abban a katlanban, ahol idén mindössze a csalással vádolt Jekatyerinburg tudott győzni.
– Büszke vagyok a csapatomra. Tetszett, ahogy kosárlabdáztunk – magyarázta még a lefújást követően Rátgéber mester, majd hozzátette: – Pokoli küzdelem vár ránk pénteken, de pokoli küzdelem vár a franciákra is, azt megígérhetem!
Mondani sem kell, hatalmas az érdeklődés a holnapi mérkőzés iránt, minden bizonnyal zsúfolt ház várj a Bourges-t a Lauber Dezső sportcsarnokban. A tét nem kicsi: győzelmük esetén 2001 után újra a Final Fourban szerepelhetnének Iványi Dalmáék. És anélkül, hogy pluszterhet pakolnánk a vállukra, ne felejstük el megemlíteni, reális az esélye annak, hogy a Pécs legyen a sorozat döntőjének házigazdája.
Nem ment rosszul a másik francia városban, Valenciennesben parkettre lépő magyar alakulatnak, az Orsi-Sopronnak sem, ám a negyeddöntőben a tisztességes vereség (68-80) voltaképpen ugyanannyit ér, mint egy méretes zakó… Natália Hejková hiába küldte harcba a zöld-sárgák legújabb szerzeményét, Streimikytét, ő sem tudott segíteni, ő sem volt képes feltartóztatni a Batkovic, Wauters kettőssel rohamozó hazai támadásokat. A két győzelemig tartó párharcban tehát az életben maradásért játszanak holnap Vajdáék, akik ígérik, jövő héten visszatérnek Franciaországba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.