Presztízscsatát nyert a Vasas és a Domino

V Í Z I L A B D A

Amler Zoltán
2004. 03. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vendéggyőzelmek a rangadókon, ahogy várható volt. Az Euroligában már negyeddöntős Vasas a legrangosabb kupában szombaton szintén a továbbjutásért játszó BVSC otthonából hozta el a két bajnoki pontot (7-11), így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel áll az első helyen. A két csapat őszi találkozóján 9-3-ra nyertek Kásás Zoltán tanítványai, akik közül a két Varga, Tamás és Dániel, sérülése miatt ezúttal sem lehetett társai között. Mindazonáltal a vasutasok nem vették a fejükbe, hogy ha törik, ha szakad, legyőzik ellenfelüket – ha így lett volna, Gerendás György minden bizonnyal nem szavaz pihenőt „kirakatemberének”, olimpiai bajnok kapusának, Szécsi Zoltánnak, a Nice ellen hármat vágó ifjú titánnak, Gór-Nagy Miklósnak, valamint a több poszton is számításba vehető Fülöp Gergelynek. Ez is bizonyítja, voltaképpen tét nélküli rangadót vívtak a felek.
A presztízs persze mindig fontos, ezt jelezte például az a harc is, amit Dabrowski Norbert és Steinmetz Ádám vívott egymással. Apróbb szépséghiba: kettejük nagyjelenete végleges, cserés kiállítást ért…
A találkozót végig kezében tartotta a Vasas: Madaras Norbert góljaival (négyet lőtt), Kásás Tamás pedig szépségdíjas mozdulataival (egy átlövése és egy fantasztikus egyéni akciója ért révbe, de emellett parádés labdákkal halmozta el társait) tűnt ki a mezőnyből.
Egy házzal odébb, a Népligetben a Domino páholta el a Ferencvárost (9-11). A szintén csak presztízsmeccsnek tekinthető partin (a bajnoki elődöntőben ugyanis szinte biztos, hogy a Fradi a Vasassal, a Domino pedig a BVSC-vel harcol majd) döntő szerepet játszott, hogy az amúgy is „rövidebb” kispaddal rendelkező hazaiak egy ütés után elveszítették fiatal centerüket, Szirányi Balázst, akinek beszakadt a dobhártyája. A zöld-fehérek szakmai stábja, élén Csapó Gábor szakvezetővel, nehezen emésztette meg a történéseket, mindazonáltal bele kellett törődnie: a sorsdöntő Euroliga-találkozóra készülő Domino győzelemmel távozott.
A férfi OBI-ben: BVSC–Vasas 7-11, FTC–Domino 9-11, Szeged– UTE 9-9, Cegléd–Eger 5-8, Szent István Egyetem–Szolnok 10-12, Szentes–OSC 10-5. A női OB I felsőházában: Dunaújváros–Vasas
6-5, BVSC–Szentes 4-11, Polo–Eger 11-6.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.