Reménykednek Debrecenben

L A B D A R Ú G Á S

2004. 03. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A címben említett reménykedés már érzékelhető a városban, különösen az első meccs „jó” veresége óta, hiszen Debrecenben már mindenki a szerdán este hét órakor kezdődő UEFA-kupa-visszavágóról beszél, s a többség, mivel minimális a hátrány – 1-0-ra kapott ki csupán a Loki Bruges-ben –, úgy véli, most jött el az alkalom arra, hogy a debreceni (meg persze a magyar) futball ismét bemutatkozzon Európában. Ehhez alapvetően az kell, hogy a csapat túllépjen belga ellenfelén, s bejusson a nyolcaddöntőbe, a legjobb 16 közé. Nagy tett lenne, amelyre képes is lehet a csapat, bár a többség a vezetőedzővel, Szentes Lázárral együtt úgy véli, nagy lehetőséget szalasztott el, mert a Bruges verhető lett volna. Ehhez azonban ki kellett volna használni a kínálkozó kevés lehetőséget, s gólt szerezni a Jan Breydel-stadionban. Mivel ez nem jött össze ott, itt kell megpróbálni, az Oláh Gábor utcában.
S ha már a pálya és a csapat… Tegnap délelőtt a teljes keretnek tartott edzést Szentes Lázár, délután pedig azok ismételtek, akik nem tartottak a gárdával Belgiumba. A mérkőzés előtti napon, ma délután a Vágóhíd utcai stadionban (kímélendő a másik) a vezetőedző az egész csapat számára tart tréninget, az utolsót a szerdai visszavágó előtt.
„Rossz” hír, hogy a Bruges sikerrel vette a hét végi, bajnoki fordulót. A norvég edző, Trond Sollied csapata 3-1-re nyert az „elefántcsontparti” Beveren ellen. (Azért nevezik így őket, mert az együttes jószerivel csak ebből az afrikai országból érkezett futballistákból áll.) A házigazda kezdett jobban, előnyt szerzett. A második játékrészben azonban előbb Mendoza, majd Verheyen góljával fordított a Bruges, a 3-1-es végeredményt pedig egy öngól alakította ki. A csapat az alábbi összeállításban játszott: Verlinden – Van der Heyden, Roelandts, Maertens, De Cock – Gvozdenovic, Simons, Ceh, Verheyen – Lange (Victor, 82. perc), Mendoza (Saeternes, 88.). A találkozót a spanyol Ibañez vezeti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.