Soproni siker
A francia US Valenciennes elleni csütörtöki Euroliga nyolcaddöntő-mérkőzésre készülő Orsi Sopron hazai pályán 79-73-ra győzött a BSE ellen a női kosárlabda-bajnokság rájátszásában. (MTI)
Bogár befutott
A Hollandiában rendezett hatórás futó Világkupa-versenyen a 300 induló közül a győzelmet a lengyel Tomasz Chawawko szerezte meg 92,188 km-rel, Bogár János 88,033-del a második helyen végzett. (MTI)
Moyá javított
Az acapulcói torna megnyerésével a spanyol Carlos Moyá hat helyet előrelépve már a harmadik a férfi teniszezők idei eredményei alapján számolt ranglistán. A hagyományos világranglistát továbbra is a svájci Roger Federer vezeti. (MTI)
Capriati visszalépett
Jennifer Capriati hátsérülésére hivatkozva lemondta a részvételt a holnap kezdődő, 2,1 millió dollár összdíjazású egyesült államokbeli női tenisztornán Indian Wellsben. A világranglistán jelenleg hatodik amerikai klasszis helyére honfitársa, Jill Craybas került a főtáblán. (MTI)
Készül a nemzeti lovasprogram
A nemzeti lovas programot előkészítő eseti bizottság a parlament egyetlen olyan testülete, amely nem a politikai csatározások színtere, hanem a négy párt képviselői közösen és egyetértésben dolgoznak. A lótenyésztés és a lovassport fejlesztését elősegítő program várhatóan ősszel kerül az Országgyűlés elé. (MTI)
Totónyeremények
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 10. héten 13 + 1 találatos szelvény hat darab volt, nyereményük 1 483 616 forint, 13-as nem volt, a 12-es 18 662, a 11-es 1627, a 10-es 415 forintot ér. (MTI)
Röviden
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!