Van Nistelrooy távozhat

-LABDARÚGÁS-

2004. 03. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is forr a levegő a Manchester United labdarúgócsapata körül, miután az együttes a Portóval szemben alulmaradt a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjében, és a hazai sorozatban csúfos, 4-1-es vereséget szenvedett a városi riválistól, a Manchester Citytől. Így jelenleg hétpontos, behozhatatlannak tűnő hátrányban áll a listavezető Arsenallal szemben. A kudarcok után még a menedzsert, Sir Alex Fergusont is támadják, akit a klub főigazgatója, David Gil védett meg. Kijelentette, hogy Ferguson élvezi a bizalmat, s képesnek tartja arra, hogy játékosaival feledtesse az utóbbi napok kudarcait.
A kötelező optimizmussal szemben egyre több jel utal arra, hogy a nyáron jelentős átalakulás várható, s angol információk szerint az idény végén a csapat 32 éves középpályása, az ír Roy Keane befejezheti pályafutását, mivel sérülés miatt sokszor heteket kellett kihagynia. A nehezen kezelhető játékos korábban többször kijelentette, hogy ha nem lesz százszázalékos állapotban, akkor visszavonul.
Még nagyobb érvágás lenne az együttes számára, ha beigazolódnának azok a jóslatok, amelyek szerint Ruud van Nistelrooy távozik Angliából, mert a Real Madrid hívásának ő sem képes ellenállni. A madridiak már számos alkalommal kijelentették, hogy szívesen látnák náluk, igaz mellette az Arsenal csatárát, Henryt is csalogatják. Van Nistelrooy nemrég ugyan 2008-ig meghosszabbította szerződését, de a Real Madrid hajlandó lenne 25 millió fontot áldozni érte.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.