A Detroit Pistons szerdára virradóan negyedszer is legyőzte a Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga, az NBA döntőjében, így a klub történetében harmadszor szerezte meg a bajnoki címet.
Ezt megelőzően hat esztendővel ezelőtt az azóta is etalonként emlegetett Chicago Bulls tudott bajnoki címet nyerni a keleti csapatok közül, az idei nagydöntő előtt is csak kevesen gondolták, hogy megszakadhat a nyugati sikersorozat. A rájátszás kezdetén még keleten is esélyesebbnek tűnt az Indiana vagy a legutóbbi két nagydöntőben elbukó New Jersey, ám a Detroit szívós védekezése ellen senki sem tudott hatékonyan játszani.
A döntőben éppen az volt a kérdés, hogy ez a passzív kosárlabda vagy a briliáns technika érvényesül-e jobban. Mert ahhoz kétség sem férhet, hogy a Shaquille O’Neal, Kobe Bryant, Karl Malone, Gary Payton alkotta négyes szupercsapatot alkot. Csakhogy éppen a Real Madrid futballcsapata igazolta az idén, hogy a túl sok sztár néha egymást is zavarja.
Már az első mérkőzésen látni lehetett, hogy a madridi szindróma Kaliforniában is bekövetkezhet, a Detroit idegenben szerzett vezetést. A második Los Angeles-i találkozót ugyan Kobe Bryant parádés játékának köszönhetően, hosszabbítás után megnyerte a Lakers, de tudvalévő volt, hogy ha Bryant és O’Neal mellé nem tud feljavulni a két másik sztár, bajban lehet a büszke nyugati csapat. Nem tudott, Malone a döntőn végig sérüléssel küszködött, míg Payton egyszerűen nem találta a helyét.
A két Los Angeles-i találkozó után háromszor is Detroitban küzdöttek meg a csapatok. A Pistons esélyt sem adott. Minden mérkőzést biztosan kézben tartott, s bár az ötödik összecsapáson az első negyed után csak egy ponttal vezetett, a félidőben már tíz volt az előnye, majd a harmadik negyedben gyakorlatilag eldőlt a csata. Huszonhárom ponttal elhúzott a michigani együttes, s ugyan a hajrában a Lakers csökkentette a különbséget, végül 100-87-re nyert a Detroit, így 4-1-es összesítéssel 1989, 1990 után harmadszor lett bajnok. A finálé legjobbjává a detroiti Chauncey Billupsot választották.
A viszonylag simának tűnő döntő kisebb drámával zárult, mert a kaliforniaiak sztáredzője, a liga legeredményesebb szakembere, Phil Jackson, aki a Chicagóval hatszor, a Los Angelessel háromszor lett bajnok, bejelentette: lehet, hogy eljött az ideje a visszavonulásának.
Tíz év bajnokai. 2004: Detroit Pistons–Los Angeles Lakers 4-1, 2003: San Antonio–New Jersey 4-2, 2002: Los Angeles Lakers–New Jersey 4-0, 2001: Los Angeles Lakers–Philadelphia 4-1, 2000: Los Angeles Lakers–Indiana 4-2, 1999: San Antonio–New York 4-1, 1998: Chicago–Utah 4-2, 1997: Chicago– Utah 4-2, 1996: Chicago–Seattle 4-2, 1995: Houston–Orlando 4-0.
Másodfokúra emelték a riasztást, előre figyelmeztet a katasztrófavédelem, hogy ez kemény lesz
