A hosszú úton az első kanyar előtt

V Í Z I L A B D A Mi tagadás, a kapitányok nincsenek könnyű helyzetben. Kemény Dénes pár napi közös felkészülést követően kénytelen játékosait tétmeccsen a vízbe küldeni, Faragó Tamás pedig combizomhúzódás miatt voltaképpen első számú kapusát pihentetve készül a kőkemény amerikai megméretésre. Mindazonáltal jó a két kapitányra nézni, hiszen a gondok ellenére nemcsak derűlátók, hanem kisimultak is.

Amler Zoltán
2004. 06. 10. 19:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két tréning között vállalták az urak és az egy szem hölgy, Stieber Mercédesz, hogy a fővárosi Podmaniczky Palotában a közelgő Világliga gyanánt közösen válaszolnak az újságírói kérdésekre. Némi malíciával Faragó Tamás, a hölgyek hadvezére meg is jegyezte: „Megtisztelő, hogy az olimpiai és világbajnok férfiválogatott mellett ránk, a női vízilabdára is kíváncsiak. Kár, hogy tavaly sehol sem voltak.”
Mi tagadás, a gyengébbik nem csatározásai, felkészülése, az ország kedvencei, Kásás, Benedek, Molnár doktor és társaik árnyékában jelentősen háttérbe szorult – igaz, nem mindenkinél. A lényeg persze, hogy az elmúlt esztendőkben aranyérmekkel bizonyították a hölgyek: rájuk is érdemes figyelni.
Mindazonáltal vitathatatlan, a középpontban a férfiak állnak, akiket már holnap vízbe szólít a kötelesség. Ráadásul nem holmi barátságos, felvezető partin, hiszen rögvest az egyik, ha nem a legnagyobb rivális, a szerb-montenegrói válogatott néz farkasszemet a mieinkkel a Margitszigeten. Három napon belül kétszer a Világligában!
„A Domino Euroliga kötelessége miatt májusban csonka kerettel kezdtük csak a felkészülést. Egy hete teljes a létszám, de pénteken már nehéz mérkőzés vár ránk” – kezdte a válogatottal az olimpiát, világbajnokságot, Európa-bajnokságot, Világligát, Világkupát, Európai Nemzetek Ligáját, egyszóval minden létező és már nem létező címet begyűjtő Kemény Dénes. A diadalok felsorolása már csak azért is időszerű, mert mindez egyben jól mutatja: a szakember tudja, mi kell a sikerhez, tisztában van a formaidőzítés precizitásával: „Megpróbálunk párhuzamosan az összes problémára megoldást találni. Így szem előtt lesz a fizikai felkészítés, a csapatkeresés, valamint a közbülső állomásokon, így a Világligán való jó szereplés is. Ezeket ugyan nyugodtan nevezhetem egymás ellen dolgozó faktoroknak, ám mindent megteszünk, hogy valahogyan öszszeegyeztessük őket.” A kapitánytól megtudtuk még, hogy a Margitszigeten edzőtáborozó amerikaiak január óta napi hét órában klubcsapatként készülnek. Ettől függetlenül sem ő, sem mi nem cserélnénk el velük a csapatot.
Például semmi pénzért, akár a fél, amúgy kitűnő erőkből álló amerikai együttesért sem adnánk Benedek Tibort, aki így fogalmazott: „A fizikai munkát Ausztriában kezdtük meg, de hamar át kell állnunk a játékra. A cél, hogy mindenki friss legyen, de közben erőt is gyűjtsön.”
A hölgyeknél nincsenek efféle problémák, hiszen ahogy a csapatkapitány, Stieber Mercédesz magyarázta: „Szerencsére többet tudtunk pihenni, mint a fiúk, hiszen két hétig lazíthattunk.” Mindez természetesen már a múlté, délelőttönként a Komjádiban, délutánonként a Szigeten izzasztja a játékosokat a Faragó, Györe kettős. Muszáj a halandó számára utánozhatatlan munkamennyiség, hiszen amint Martin György, a magyar szövetség első embere is mondta: „Első ízben a nőknek is megrendezik a Világligát. Június 23-tól az Egyesült Államokban tornarendszerben játszanak a csapatok.”
Márpedig ez abszolút az újdonság erejével hat az érintettekre is. Négyszer kilencperces találkozót ugyanis még soha nem güriztek végig a játékosok. Valljuk be, a férfimérkőzések színvonalára sem pozitívan hat a reklámok érdekében kitalált játékidő – a második és harmadik negyed közti tízperces szünetről nem is beszélve –, azaz csak elképzelhetjük, milyen lesz ez a női formulában.
„Na, erre én is kíváncsi leszek – mosolygott Stieber Mercédesz, aki ettől függetlenül jó szereplést vár. – Magasra tettük a mércét, úgyhogy a Világligában sem epizódszerepre készülünk.”
Persze, ahol Faragó Tamás az edző (akinek 2005 végéig meghosszabbították a hónap végén lejáró szerződését), ott vagy főszerep, vagy semmi. Nemcsak szavaznak az előbbire, hanem tesznek is érte a játékosok. A kapitány szavai is ezt támasztják alá: „Jó erőben vannak, csinosak, nincsen semmi gond. Leszámítva azt, hogy ketten még nem tudták teljesíteni a szakmai minimumot. S azt, hogy kapusunk, Sós Ildikó egyelőre csupán könnyített edzéseket tud végezni. A saját tempónkban készülünk az olimpiára, amelyre gondolva egyfajta könynyebbséget érzünk, hiszen azzal, hogy első ízben képviseljük Magyarországot női vízilabdában a játékokon, sporttörténelmi pillanatok várnak ránk Athénban.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.