Rehagel öt nap alatt csodát tett. Kezdésként letargiába döntötte Portugáliát, majd másodjára pontot lopott Spanyolországtól. Ez egyszerre kicsit sok az ibériai nemzeteknek. A hispánok ellen ugyan nem ficánkoltak annyit játékosai, kevesebbet kontráztak, egy gyors ellencsapás azonban elegendő volt a döntetlenhez. Cartasz pazar ívelése után Kariszteasz egyenlítette ki Morientes találatát. A görög gólszerző úgy érzi, ezzel bebizonyították, hogy a portugálok elleni győzelem nem volt véletlen: „Görögországra figyelni kell. Jó és egységes csapatunk van. Az utolsó percig egyenrangú partnerként küzdöttünk a spanyolokkal.” Rehagel is kiemelte csapata elszántságát: „Ugyanazzal a lelkesedéssel játszottunk, mint a portugálok ellen. Főképp ennek köszönhetjük, hogy öt sárga lapot kaptunk. Ahogy az első meccsen, úgy most a spanyolok ellen is beszorultunk az utolsó tizenöt percben. Ezen mindenképpen javítanunk kell. Fantasztikus lehetőség előtt állunk, a görög labdarúgás legnagyobb sikerét érhetjük el.”
A spanyol szövetségi kapitány, Inaki Saez szerint csapata a második félidőben egyetlen hibát követett el. Helguera rosszul helyezkedett, aláfutott Cartasz ívelésének, Kariszteasz egy az egyben lőhetett kapura. „Sajnos góllal fizettünk az egyetlen hibánkért – panaszkodott Saez. – Remek támadásokat vezettünk, csak a befejezésekkel volt baj. Nem hiszem, hogy rosszul állítottam össze a csapatot, azok szerepeltek, akik az edzésen a legjobban mozogtak.” Saez az utolsó mondatával a spanyol kritikákra reagált. A média Raúl és Morientes helyén inkább Valerónt és Torrest szeretné látni a kezdőcsapatban. A Real Madrid két játékosa a görögök ellen kicsit elcsendesítette a károgókat, Raúl ugyanis sarokkal adott gólpasszt Morientesnek. „Remek meccset játszottunk – mondta Raúl. – A portugálok ellen nehéz dolgunk lesz, de meggyőződésem, hogy bejutunk a legjobb nyolc közé.”
A csoport másik meccsén Portugália a hetedik percben Maniche góljával szerzett vezetést Oroszország ellen. A gyors gól meghatározta a játék további menetét, a hazaiak megnyugodtak, habár nem játszottak fölényben. A félidő végén emberelőnybe kerültek, egy rossz hazaadásra Pauleta csapott le, elvitte volna a labdát Ovcsinyikov mellett, ám a kapus a 16-oson kívül, a füvön csúszva elsodorta a testével a labdát. Terje Hauge játékvezető azonban úgy vélte, kézzel, és kiállította. A portugál szövetségi kapitány, Luis Felipe Scolari érezte, hogy az emberfór sem jelent azonnali fölényt, s csereberélni kezdett. Behozta Ronaldót és Rui Costát is, ők ketten hálájuk jeléül összehozták a második gólt. „A cserék felpörgették a csapatot, jobban játszottunk – büszkélkedett Scolari. – Nem a szokásos játékunkkal operáltunk, többször próbálkoztunk a széleken. Nyerhettünk volna 20-0-ra is, a lényeg akkor is ugyanaz marad: győznünk kell Spanyolország ellen.”
Oroszország kiesett, és ehhez hozzájárult Hauge játékvezető is. Georgij Jarcev kapitány mégsem foglalkozott ezzel. „Nem kommentálom a bíró döntését, de biztos vagyok benne, hogy Ovcsinyikov nem ért kézzel a labdához. A vereségért enyém a felelősség, én vesztettem el a meccset.”
Tottit eltiltották. Az UEFA fegyelmi bizottsága a televíziós felvételek alapján három mérkőzésre tiltotta el Francesco Tottit. Így az olasz válogatott nélküle játszik ma Svédország ellen. Az AS Roma játékosa a dánok ellen leköpte ellenfelét, Christian Poulsent, erre a DR1 nevű dán televízió internetes honlapján derült fény. A portálra szerdán kerültek fel azok a képek, amelyek egyértelműen bizonyítják Totti tettét, a fotók nyilvánosságra kerülése után a Dán Labdarúgó Szövetség azonnal feljelentette az olaszt az UEFA-nál. Totti egyébként elismerte tettét és bocsánatot kért a történtekért. „Elveszítettem a fejem, meggondolatlan voltam – magyarázkodott az olasz. – Nem mentegetőzöm, a felvételeket látva el sem hiszem, hogy képes voltam ilyesmire.” Hasonló eset utoljára az 1990-es világbajnokságon történt, akkor az NSZK–Hollandia mérkőzésen, Frank Rijkaard köpte le Rudi Völlert.
Grönkjaer visszatér. Csatlakozott a dán válogatotthoz Jesper Grönkjaer, ma a bolgárok ellen már számíthat rá Morten Olsen szövetségi kapitány. A szélső eddig édesanyja halála miatt maradt távol. „Most, hogy Grönkjaer velünk van, a teljes palettáról választhatok – mondta Olsen. – Egyelőre Gravesenen gondolkodom, meglehet, ezúttal ő marad ki a kezdőcsapatból. Rajta kívül még két-három változás lehetséges, de minden tervemet nem adom ki a kezdés előtt.” A bolgárok súlyos, 5-0-s vereséget szenvedtek a svédektől. A csatár, Dimitar Berbatov szerint bizonyítaniuk kell, hogy az a kudarc csak egy kisiklás volt. „Fel kell állnunk, és meg kell mutatnunk a dánok ellen, hogy sokkal többre vagyunk képesek.” Plamen Markov kapitány két sérülés miatt aggódhat, két középpályása, Dimitrov és Hrisztov sem egészséges. A bolgár orvosi csapat szerint egyik sem súlyos, a kezdésre felépülhetnek.