Röviden

MTI
2004. 11. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Döntött az elnökség
A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége, mint fellebbviteli testület, egy évre eltiltotta a versenyzéstől a diszkoszvető Fazekas Róbertet, a hozzá hasonlóan az athéni olimpiai aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott kalapácsvető Annus Adriánt pedig felmentette. Az elnökségi döntésre azután került sor,
hogy a tárgyaláson mindkét atléta szóban megerősítette: megváltoztatja korábbi elhatározását, vagyis folytatni kívánja a pályafutását. Az eltiltás ellen Fazekas fellebbez, polgári peres útra tereli az ügyet. (MTI)

Három helyett egy
Az MLSZ fellebbviteli bizottsága tegnapi ülésén döntött a szeptember 25-i Diósgyőr–Győr mérkőzést követő rendbontás miatt kiszabott ligabüntetés fellebbezésének ügyében: a hárommillió forintos bírságot egymillióra mérsékelte, ugyanakkor a többi tételt megemelte. (MTI)

Vendégsiker
Két veretlen csapat találkozott tegnap Dunaújvárosban
a férfi kézilabda NB I rangadóján. A mérkőzést hallatlan izgalmak után a vendég Fotex Veszprém nyerte 30-27-re
a Dunaferr ellen. (MTI)

Két győzelem, egy vereség
A női kosárlabda Euroligában: Brno (cseh)–Eurolising Sopron
69-74. A női Európa-kupában: Foton Sopron–Ruzomberok (szlovák) 65-87, ZTE-Z. Volán– Kazán (orosz) 88-75. (MTI)

Az Alba diadala
A férfi kosárlabda Európa-kupában: Boncourt (svájci)–Albacomp 96-99. (MTI)

Víz alatt Itáliában
A férfi vízilabda Euroligában: Brescia–BHSE 7-3. A LEN-kupa nyolcaddöntőjében: Camogli–UTE 11-6. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.