Kell egy kis szerencse, esetünkben ahhoz, hogy nyugodtan kijelenthessük, a január 7–9. között Székesfehérváron sorra kerülő Kontinentális Kupa-döntő minden idők legrangosabb hokitornája lesz. A második számú európai kupa fináléján a részt vevő csapatok – a rendező jogán induló Alba Volán mellett az orosz Dinamo Moszkva, a szlovák Zólyom és az olasz Milano – még a szokottnál is erősebb összeállításúak, mert az észak-amerikai hokiligában zajló bérvita miatt tucatnyi NHL-játékossal vannak megerősítve. A prímet a Dinamo viszi, amelyben hat NHL-hokis szerepel, s a legismertebb közülük az orosz Pavel Dacjuk, aki All Star-gálán is fellépett már a tengerentúlon.
Ebben a mezőnyben a magyar bajnok Alba Volánnak csak a tisztes helytállásra lehet esélye, ahogy a jelenleg vállsérülése miatt pihenő Palkovics Krisztián fogalmazott: a két-három gólos vereség már bravúr lenne, de reméli, hogy nyolc-tíz góllal egyik csapat sem bizonyul jobbnak náluk. Mivel az Alba Volán az egyetlen a mezőnyben, amely tengerentúli hokissal nem rendelkezik, eleve hátrányból indul. Persze elképzelhető, hogy a december 23-i nevezésig még kirukkol a fehérvári együttes egy-két meglepetéssel, legalábbis Ocskay Gábor szakosztály-igazgató elképzelhetőnek tartja, hogy akár kifejezetten erre a tornára igazoljanak le néhány igazi klasszist.
Bárhogy lesz is, a szurkolóknak még vereségek esetén is élmény lesz kilátogatni a jégcsarnokba, hiszen ilyen színvonalú tornát még nem élvezhettek nálunk. Ennek ellenére a szervezők nem a klasszisokhoz mérték a jegyárakat, a legolcsóbb bérletek, amelyeket december 15-től lehet megvenni, 1800 forintba kerülnek, de a háromnapos belépő még az ülőhelyre is csupán 8000 forintért kapható.
Sztárokat várnak a döntőre
J é g k o r o n g
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!