Képzelet, emlékezet

Százharminc fős portugál küldöttség zarándokolt tegnap Győrbe, hogy a Benfica elnökének ígéretét beváltva a bajnoki győzelemért járó aranyérmet elhelyezze a Fehér Miklós-emlékmúzeumban. Újabb bizonyságaként annak, hogy a lisszaboni klub vezetői, játékosai, szurkolói Magyarországon már-már szinte felfoghatatlanul mély érzelemmel ápolják a másfél éve elhunyt csatár emlékét.
Képzeljék el, mi történt volna, ha ötven évvel ezelőtt az Aranycsapat egyik játékosa mérkőzés közben életét veszti. Lehet, hogy már 1955-ben kitör a forradalom…
Képzeljék el, mi történt volna, ha másfél évvel ezelőtt az egyik patinás magyar klub többnyire csereként szóhoz jutó külföldi játékosa a pályán leli halálát. Próbáljanak önmagukban választ adni arra, hogy a patinás magyar klub vezetői, játékosai, szurkolói ezreket megmozgatva gyászolták volna-e napokon át a tragikusan elhunyt légióst, avattak volna-e neki szobrot a klubház szentélyében, másfél évvel az eset után legalább egy embert küldenének-e a szülővárosába, hogy lerója kegyeletét.
Nem kell elképzelniük, hiszen jól tudják, Magyarország valaha, talán még ötven évvel ezelőtt is vendégszerető, hagyománytisztelő ország volt; a magyar labdarúgást pedig ötven évvel ezelőtt biztosan, de valószínűleg még harminc esztendeje is legalább egy szinten emlegették a portugállal.
Végül próbáljanak meg belegondolni abba, ötven év alatt mi történt nemcsak a magyar labdarúgással, hanem az egész országgal.