Egyedi eseménnyel várja a futókat szeptember 10-én, a Roosevelt téren a Világjátékok Alapítvány és a Budapest Sportiroda közös rendezvénye. A K&H éjszakai futás a Tekintsd meg futva az esti Budapestet gondolat jegyében immár a tizedik alkalommal kapcsolja össze a kultúrát és a sportot. (Tavaly több mint 2700-an búcsúztatták futva a nyarat.) Este hét órától a kilenc órai rajtig folyamatosan zenei programok, mazsorettbemutatók és fúvószenekarok szórakoztatják a közönséget. Péter Attila, a BSI eseményeinek népszerű műsorközlője ezúttal egyórás tánciskolával melegíti be a futókat 20 és 21 óra között.
A 6,5 kilométeres táv útvonala átvezet az Alagúton, és idén először egy kisebb körben elhalad a Buda vári palota alatt, majd ismét visszatér a Lánchídon át a pesti oldalra.
Minden induló egyedileg emblémázott pólót kap, valamint részt vesz a versenyt követő sorsoláson, ahol K&H-ajándékokat sorsolnak ki. A nevezési díj szeptember 4-ig 1500 forint, 9-ig 1800 forint, 10-én 2000 forint. Nevezni személyesen a BSI nevezési irodájában (1138 Budapest, Váci út 152.), postán vagy az interneten keresztül lehet. Bővebb információ a BSI 273-0939-es telefonszámán kérhető vagy a www.futanet.hu weboldalon olvasható.
Ittasan cikázott, majd rommá törte a Lexusát az M7-esen + videó
