Öreg motorosként új cselgáncscsillag

Braun Ákos, a paksi Atomerőmű SE 27 éves, 2005 előtt jobbára szorgos iparosként elkönyvelt, de különösebben figyelemre méltó eredménylistával nem rendelkező cselgáncsozója még a tavasszal megnyerte a rotterdami Eb-t, bő egy hete pedig Kairóban a vb-t is a 73 kg-os súlycsoportban. S e páratlan bravúron túl – ez idén senki másnak nem sikerült a világon – még rögzítsük, hogy Kovács Antal 1993-as hamiltoni győzelme után a sportág második magyar vb-aranyát szerezte.

Ahelyett, hogy jól megérdemelt vakációját töltené, múlt hét végén már az osztrák csapatbajnokságon szerepelt az Innsbruck együttesében. Milyen eredménynyel? – kérdeztük Braun Ákost, a Magyar Cselgáncsszövetség tegnapi sajtóbeszélgetésén.
– Két meccsem volt, és mindkettőt ipponnal nyertem. Az egyiket combdobással, a másikat leszorítással. De muszáj is volt igyekeznem, mert a szőnyegre úgy szólítottak, hogy akkor most a világbajnok következik.
– Volt köszöntő is, virágcsokor vagy valami ilyesmi?
– Igen, egy nagyon szép, üvegből készül ajándékot kaptam.
– Mindenesetre messzire kellett menni érte.
– Oda-vissza ezerötszáz kilométer volt. Kosztolánczy Gyurival ketten mentünk, csak a meccsre, ahogy vége lett, azonnal indultunk vissza. Vasárnap hajnalban már itthon voltunk.
– S akkor most már tényleg jöhet a nyaralás?
– Épp az előbb szóltam edzőmnek, Hangyási Laci bácsinak, hogy szerdán elutaznék egy hétre Görögországba, Zakintosz szigetére, de azt mondta, felejtsem el, készülnöm kell a csapat Európa-bajnokságra.
– Ez is motoros túra lenne?
– Ez most repülős. (És Braun ma el is repülhetett, mert a szigorú Hangyási mester a sajtóbeszélgetés végén áldását adta az utazásra – a szerk.)
– Athénba tavaly motorral ment ki az olimpiára, de csak szurkolni.
– Így történt. Imádok motorozni, van egy öreg Pannóniám, és azzal mentem, baráti társasággal. Négyen vágtunk neki az útnak, három motorral. Ha már versenyzőként a kvalifikációs sorozatból nem jutottam ki…
– Idén viszont az Eb-t és a vb-t is megnyerte. Mitől táltosodott meg?
– Azután, hogy nem sikerült kijutnom az olimpiára, olyannyira elkeseredtem, hogy abba akartam hagyni a dzsúdót. De aztán a többiek megfűztek, hogy maradjak még. Ezek után ugyanúgy edzettem tovább, mint addig, viszont a versenyeken már nem volt rajtam a nyomás. Úgy voltam vele, lesz, ami lesz, nekem már nincs veszítenivalóm. Az év elején aztán a Hungária-kupán harmadik lettem, majd a varsói Világkupát megnyertem, de még ezekből sem vontam le messzemenő következtetést. Szerintem én lepődtem meg a legjobban, hogy a rotterdami Eb-n aranyérmes lettem.
– A vb-re mit jósolt magának? Az aranyérem megfordult a fejében?
– Mindig csak a következő meccsre koncentráltam. Előzetesen pedig már a pontszerző hellyel is bőven kiegyeztem volna.
– Volt négy magabiztosan megnyert mérkőzése, beleértve a döntőt is, viszont az elődöntőben a román Bastea ellen az utolsó másodpercekben fordított. Erre hogy emlékszik vissza?
– Az is sima meccs volt, csak a többiek izgultak, én végig tudtam, hogy nyerek! Na, jó, komolyra fordítva, ez tényleg meleg helyzet volt. Kilenc másodperccel a vége előtt megintették a srácot, de még így is ő vezetett. A végén már csak kamuból indított egy dobást, aztán lement a földre, én pedig átforgattam, ami vazarit ért.
– A döntő előtt sem izgult?
– Amikor már majdnem kezdtem volna, akkor arra jutottam, hogy inkább izguljon az ellenfelem. Egy olasz srác volt, akivel eddig kétszer mérkőztem, és mind a kétszer ő nyert. Úgy mentem fel a szőnyegre, hogy most már én jövök.
– A dobogón eszébe jutott, hogy egy éve majdnem abbahagyta a dzsúdót?
– Inkább az járt a fejemben, hogy úristen, mit keresek én a itt a dobogó tetején?! Tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg nálam tehetségesebb és jobb dzsúdós van, akiknek nem sikerült vb-t nyerniük, holott sokkal inkább megérdemelték volna, mint én. Ilyen például az olimpiai második Hajtós Berci is, akinek a világbajnokságokról is egy ezüst a legjobb eredménye.
– Gondol már néha a 2008-as olimpiára?
– Az még nagyon messze van, és oda még el kell jutni. Megint lesz egy kvalifikációs sorozat, ami ugye nekem nem szokott menni…
– Világ- és Európa-bajnokként sem lesz teher a vállán?
– Nem. Én most már tényleg semmit sem veszíthetek.

---