Hat fix, hét kétesély

MN
2005. 11. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt világbajnoki pótselejtező, a hét végi barátságos meccsdömping jó néhány rangadója, valamint az olasz másodosztályból egy találkozó került a totó 45. heti étlapjára. A szelvényt persze a tétmérkőzések nyitják, első helyen a norvég– cseh párosítás. A csehek utolsó vb-selejtezőjüket Finnországban 3-0-ra megnyerték, s Oslóban Karel Brückner szövetségi kapitány újra számíthat Pavel Nedvedre, annak ellenére, hogy a Juventus 33 éves csillaga tavaly lemondta a válogatottságot, mert úgy érezte, fizikailag már nem bírja a kettős terhelést. A norvégok nincsenek túl jó passzban, amit mutat, hogy otthon Svájctól, valamint vb-selejtezőn a skótoktól is kikaptak. A cseheknek most persze a döntetlen is megfelelő lenne, s szerintünk ezt a legrosszabb esetben is hozzák. A Svájc–Törökország meccsen ugyancsak a vendégek mellett szól a papírforma, akik a csoportjukban az utolsó két fordulóban Ukrajnában és Albániában is nyerni tudtak, s közben barátságos mérkőzésen a németeket is legyűrték. A Spanyolország– Szlovákia találkozón nagy szenzációnak számítana, ha a hazaiak nem szereznének előnyt a visszavágóra, ami igaz az Uruguay–Ausztrália derbire is. Utóbbi párosítás négy éve is volt a pótselejtezőkön, akkor a dél-amerikaiak otthoni 3-0-lal és idegenbeli 0-1-gyel jutottak ki a vb-re. S most jó alaphangulatot teremthet a csapat háza táján, hogy az utolsó vb-selejtezőjükön 1-0-ra verték Argentínát. A Trinidad és Tobago–Bahrein találkozót illetően nehéz okosnak lenni, már csak azért is, mert a két ország válogatottja még soha nem meccselt egymással.
Ami a tét nélküli összecsapásokat illeti, a francia–német találkozó leginkább a párizsi zavargások miatt van előtérben, hiszen a színhely, a St. Denis-i stadion éppen az eseményekben érintett egyik külvárosban áll, ahol éjjelente számtalan autót gyújtanak fel a randalírozók. Ezek ismeretében meglepő a hír, miszerint a várható kétezer vendégszurkoló nagy része kocsival érkezik a francia fővárosba. Ők tudják… A már említett Argentína Angliával játszik pályaválasztóként, ami mindig pikáns és eseményekben bővelkedő összecsapás az 1982-es Falkland-szigeteki háború óta. Jelen esetben árnyalja a képet, hogy a felek szombaton nem Buenos Airesben, hanem Genfben játszanak. Amszterdamban a holland– olasz, Lisszabonban a portugál– horvát mérkőzésen ugyan-csak vb-résztvevők feszülnek egymásnak, a végkimenetel ezekben az esetekben is megtippelhetetlen.
A hollandok számára mindenesetre rossz hír, hogy Mark van Bommel, a Barcelona 28 éves középpályása a tegnapi edzésen bokaszalag-szakadást szenvedett, s előreláthatólag két hónapig nem léphet pályára. Hogy a totózók ne essenek teljesen kétségbe: a világbajnok brazilok az Arab Emírségekben vizitálnak, s mivel a selacao keretébe kerüléséért is nagy a harc, senki sem lazíthat a csatársorban. S bízunk a skótokban is, bár csak a 62. helyen állnak a világranglistán, az amerikaiak pedig a hetedikek (!), de ez inkább csak azt mutatja, hogy a FIFA igazán alakíthatna a pontszámításán.


















A TOTÓ 45. HETI TIPPSZELVÉNYE
1. Norvégia–Csehország2, X
2. Svájc–TörökországX, 2
3. Spanyolország–Szlovákia1
4. Trinidad és Tobago–Bahrein1, X
5. Uruguay–Ausztrália1
6. Arab Emírségek–Brazília2
7. Argentína–AngliaX, 2
8. Franciaország–NémetországX
9. Hollandia–Olaszország1, X
10. Skócia–Egyesült Államok1
11. Portugália–HorvátországX, 2
12. Kína–Szerbia-Montenegró1, X
13. Brescia–PiacenzaX
+1. Ecuador–Lengyelország1

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.