Kovács Antal arannyal búcsúzott

C S E L G Á N C S

MTI - Munkatársunktól
2005. 11. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Antal négy győzelemmel és aranyéremmel zárta versenyzői pályafutását; a paksi olimpiai és világbajnok ezt a medált az osztrák csapatbajnokság négyes döntőjében gyűjtötte be a múlt hét végén. A Strasswalchenben rendezett finálé zajos magyar sikereket hozott, hiszen a Flachgau csapatában Kovács mellett Bor Barna is szerepelt, az ezüstérmes Innsbruckot pedig a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos, valamint Kosztolánczy György is erősítette. Mi több, Neu Gábor a Wimpassinggal bronzérmes lett. A magyarok a külföldiek ellen minden mérkőzésüket megnyerték (!), a két Bor–Kosztolánczy párharcot Bor nyerte. A hazai Év Sportolója díjra az idei vb- és Eb-győzelmével jó eséllyel pályázó Braun mind a négy mérkőzését ipponnal nyerte, Kovács Antal három ippongyőzelmet jegyzett, negyedik meccsét jukóval abszolválta. „Két hete már a paksi atomerőműben dolgozom, és úgy döntöttem, jövőre már nem indulok nemzetközi versenyeken” – mondta el a 33 éves Kovács Antal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.