Közös aggályaink

A Vasas elleni Magyar Kupa-mérkőzés után kértem a szerződésem felbontását, mert súlyos szakmai és erkölcsi aggályaim vannak a csapattal kapcsolatban, így nem tudok és nem is akarok ezzel a közeggel tovább azonosulni. Az ügyet lezártnak tekintem, s nem kívánok többet nyilatkozni róla – jelentette ki Szentes Lázár, a labdarúgó NB I-ben 11 forduló után nyeretlen, négy ponttal sereghajtó Pápa vezetőedzője, akinek helyét az őszi idény végéig eddigi segítője, Zsivóczky Gyula veszi át.
Mit tehetnénk mindehhez hozzá? Legfeljebb annyit, hogy súlyos szakmai és erkölcsi aggályaink vannak Szentes Lázárral kapcsolatban. Aki már előző állomáshelyéről, Debrecenből is úgy ment el, mintha vele együtt az igazság és a labdarúgás is örökre távozott volna a városból. Ehhez képest vele produkálta a DVSC minden idők egyik legkishitűbb, legsivárabb játékát 2004 tavaszán az Üllői úton, amikor és ahol elveszítette a bajnoki címet, amelyet egy évvel később aztán már nélküle, Supka Attilával nyert meg. Szentes most éppen a pápai játékosokat rajzolta át szakmai és erkölcsi nullává, túllépve azon a körülményen, hogy vezetőedzőként neki sem a ténymegállapítás lenne az elsőrendű feladata. Mondjuk formálhatta volna az alá rendeltek testét és jellemét, de mivel ez nem sikerült neki, inkább nem akar az általa is alakított közeggel tovább azonosulni.
Hogy egyéb mondanivalója nincs, az sem meglepő, megszoktuk. Korábban sem igen beszélt, visszafogottságát sokan és sokáig a belső tartalom jeleként értékeltük. Egy ideje azonban hajlok a belső üresség verziója felé, de bevallom, a végső bizonyosság nélkül jól megvagyok.
Szentes, attól függően, hogy őt és csapatát bírálják, vagy ő bírál, tagadhatatlanul ügyesen ugrál az egyedüli bennfentes és az egyedüli kívülálló szerepe között, most éppen a kívülállás ideje érkezett el. Mivel, mint mondja, az ügyet lezártnak tekinti, és arról nem kíván többet nyilatkozni, ígérjük, nem is zavarjuk.
Csak ő zavar minket egy picit – de ez is elmúlik.