Röviden

MTI
2005. 11. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Faragó pályázik
Faragó Judit, a Magyar Asztalitenisz-szövetség főtitkára vállalja a megméretést a MOB főtitkári posztjáért. A sportvezető, aki egyben a MOB elnökségének is tagja, úgy véli, továbbra is főállásban kell ellátni ezt a feladatot. A MOB október 21-i elnökségi ülésén vonta meg a bizalmat Aján Tamástól, aki múlt pénteken visszavonult. Korábban Kamuti Jenő, az Európai Vívószövetség alelnöke – aki a legutóbbi tisztújító közgyűlésen Aján kihívója volt – jelezte, hogy vállalná a főtitkári munkát. (MTI)

Fellebbező Alba
Az Alba Volán fellebbezett a Magyar Jégkorongszövetség elnökségénél, mert a székesfehérvári klub szerint a DAC-Invitel elleni, október 28-i bajnoki mérkőzésen szabályszerűen szerepelt három játékosa, ezért szeretné visszakapni a versenybíróság által múlt pénteken elvett három pontot. (MTI)

A forduló legjobbja
A MiZo Pécs csapatát erősítő Vickie Johnsont választották meg a női kosárlabda Euroliga 2. fordulójának legjobbjává.
A nyáron érkezett, 178 centis amerikai légiós oroszlánrészt vállalt abban, hogy a baranyaiak csütörtökön 80-68-ra legyőzték a címvédő – és kétszeres klubvilágbajnok – orosz Szamarát, amely utoljára tavaly februárban szenvedett vereséget nemzetközi porondon. (MTI)

Fitneszesesélyek
November 19–20-án a kongreszszusi központban kerül sor a fitneszsport idei legnagyobb világversenyére. Az indulók, valamint a megrendezendő kategóriák számát tekintve legalábbis ez a megállapítás abszolút helytálló az IFBB junior fitnesz- és fitneszmodell-világbajnokságra. A mezőnyt várhatóan negyven ország háromszáz reprezentánsa adja, plusz közel ötven hazai versenyző.
S csapatunk a minőséget illetően is erős: Gál Vivien (fitnesz), Tóth Boglárka (fitnesz forma), Vargha Viola (fitneszmodell) aranyesélyes. (F. T.)

Belgiumi Giro-rajt
A belgiumi Seraingból rajtol a jövő év május 6-án a 89. Giro d’Italia kerékpáros körverseny, amit tavaly az olasz Paolo Savoldelli (képünkön) nyert meg. A Liege melletti prológ után további három napig Vallóniában marad a mezőny. A cél hagyományosan a milánói Corso Venezián lesz május 28-án. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.