Talmácsi második is, harmadik is

M O T O R S P O R T Ahogy a dramaturgia megköveteli, a gyorsaságimotoros-vb 125 kcm-es mezőnyében a szezonzáró futam utolsó méteréig maradt izgalom. Sőt, számunkra még jutott a leintés utánra is: a nagy kérdés, hogy végül is jövőre melyik csapatnál folytatja pályafutását Talmácsi Gábor, aki vasárnap a Valenciai Nagydíjon egy remek második hellyel biztosította be az összetett pontversenyben kiharcolt sporttörténelmi harmadik helyét.

2005. 11. 07. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar versenyző még sohasem végzett ilyen elöl a gyorsasági-világbajnokságok történetében, és erre a tényre különösebben az sem vet árnyékot, hogy korábbi nagyjaink – mindenekelőtt Drapál Jánost és Szabó II Lászlót említve – a szocialista időkben többnyire csak a környező országokban rendezett futamokra jutottak el. No és akkoriban azt se nézték jó szemmel, ha valaki egy kapitalista motorgyártó céggel kokettál, vagyis a lehetőségek enyhén szólva is behatároltak voltak. Talmácsi Gábor persze a 90-es évek végén már megkaphatta az esélyt, és idén végül egy jó motort is. A KTM-mel Sanghajban a harmadik helyen érkezett be, aztán Mugellóban, Assenben, majd a Katari Nagydíjon is győzött (erről majd később…), tegnap pedig Valenciában második helyen ért a célba, s így az összetettben megőrizte a harmadik helyét.
A nyolcadik rajtkockából indulva gyorsan felküzdötte magát a 3–4. pozíció környékére, miközben az élen a hazai pályán motorozó Gadea haladt, mögötte az olasz Pasini, a finn Kallio és Talmácsi nyomult. A vb-pontversenyben vezető svájci Lüthi jócskán lemaradva a 6–8. helyen nem strapálta magát, tudva, hogy neki elegendő az első tizenhárom között célba érkezni. S az mindenképpen óvatosságra is inthette, hogy előbb a kétszeres világbajnok olasz Poggiali bukfencezett ki a pályáról, aztán a német Cortese, majd az első helyről Gadea is kiszállt a versenyből. Így hirtelen Pasini találta magát az élen, és vezetett is az utolsó kanyarig, ám itt Kallio és Talmácsi is megelőzte. A mezőny másik magyar tagja, Tóth Imre a 21. helyen haladt át a célvonalon.
– Fantasztikus viadal volt, bejött a számításom, hogy a versenybeállításokra mentünk az edzések alatt, és a motorom nagyon jó volt. Láttam, mi történik előttem, és éreztem, hogy Gadea bukni fog, mert túlságosan nagy tempót diktál. Ezt közvetően nem akartam kockáztatni, és számítottam arra, hogy lesz még esemény az utolsó körben is. Kihasználtam, hogy Pasini Kallióval volt elfoglalva, és bejöttem másodiknak. Megszereztem életem legjobb eredményét összetettben, azaz harmadik lettem. Iszonyatosan boldog vagyok – nyilatkozta verseny után Talmácsi.
A legjobban azonban a kilencedik helyen beérkező Lüthi örülhetett, aki 242 ponttal végzett a vb-pontverseny első helyén. Kallio 237-tel lett második, Talmácsi 198-cal harmadik, s mondhatnánk, hogy a finn versenyzőnek éppen az az öt pont hiányzott a vb-címhez, amit magyar csapattársa Katarban „elvett” tőle azáltal, hogy azon a versenyen a célegyenesben ellépett mellette. Persze ez a megközelítés nem teljesen helyénvaló, hiszen ha muszáj lett volna, Lüthi jobban csipkedte volna magát Valenciában; ugyanakkor Kallio is többször hibázott Katar után.
A sok feltételezés helyett azonban maradjunk a tényeknél, miszerint az ominózus katari verseny után a KTM megorrolt Talmácsira, s szombaton nincs rá jobb szó, megalázó szerződéstervezetet kínált fel számára: a korábbi ígéretekkel szemben a 250 kcm-es kategóriában semmiképpen sem számítanának rá, s a 125 kcm-ben is csak a második számú csapatban. Ezt Talmácsi és menedzsere – aki közben előszerződést kötött a Hondával a 125 kcm-es kategóriában – visszautasította. S vasárnap este immár véglegessé vált, hogy Talmácsi jövőre a Honda Scot gyári csapatának első számú versenyzője lesz.



Eredmények. 125 kcm: 1. Mika Kallio (finn, KTM) 40:26,640 p; 2. Talmácsi Gábor (KTM) 40:26,877; 3. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) 40:27,007; …. 9. Thomas Lüthi (svájci, Honda) 40:50,157; …21. Tóth Imre (Aprilia) 41:33,555. A világbajnokság végeredménye: 1. Lüthi 242 pont, 2. Kallio 237, 3. Talmácsi 198, …28. Tóth 7. 250 kcm: 1. Daniel Pedrosa (spanyol, Honda) 43:33,395 p; 2. Jorge Lorenzo (spanyol, Honda) 43:36,843; 3. Casey Stoner (ausztrál, Aprilia) 43:47,767. A világbajnokság végeredménye: 1. Pedrosa 309 pont, 2. Stoner 254, 3. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 189. MotoGP: 1. Marco Melandri (olasz, Honda) 46:58,152 p; 2. Nicky Hayden (amerikai, Honda) 46:58,249; 3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 47:01,111. A világbajnokság végeredménye: 1. Rossi 367 pont, 2. Melandri 220, 3. Hayden 206.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.