Oberstdorfi északi fény

S í u g r á s

2005. 12. 29. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kis lófarkat növesztett, de szűkszavúsága a régi Janne Ahonennek, a síugrás finn állócsillagának, aki úgy vágott neki a tegnap kezdődött 54. négysáncversenynek, hogy megnyeri. Erre eddig már háromszor sor került (1998–99, 2002–03, 2004–05), úgyhogy ha ebben az idényben sem talál legyőzőre, utolérheti a patinás sorozat eddigi egyetlen négyszeres bajnokát, a német Jens Weissflogot. Ahonen 18-as rajtszámmal a hátán ennek megfelelően állt oda az oberstdorfi nagysánc tetejére, ahonnan elrugaszkodva tavaly ilyenkor már a legjobbnak bizonyult, sőt idén februárban is, amikor vb-aranyérmes lett a német kisvárosban. Most az első sorozatban a legmesszebbre szállt, s bár másodikra hatan is túlugrották őt, kiegyensúlyozott teljesítménye (csak ő érte el mindkétszer a 130 métert) meghozta gyümölcsét. Közvetlenül mögötte a norvég Ljökelsöy és a Világkupa-sorozatban vezető cseh Janda végzett, a legnagyobbat az orosz Vasziljev ugrotta 134,5 méterrel, de ő elsőre hibázott, s végül csak a 11. helyre jött be.
Diadala után Ahonen szokásához híven igen röviden így nyilatkozott: „Nem lepett meg a győzelmem, hiszen a legutóbbi edzéseken jó formát mutattam.” Ha így marad, az 54. négysáncviadal további állomásain (január 1.: Garmisch-Partenkirchen, január 4.: Innsbruck, január 6.: Bischofschofen) is toronymagas esélyes marad.
54. négysáncverseny, 1. állomás, Oberstdorf: 1. Janne Ahonen (finn) 270,9 pont (1. sorozat: 130,5 m/2. sorozat: 130,0 m) 2. Roar Ljökelsöy (norvég) 268,4 (128,5/132,0), 3. Jakub Janda (cseh) 262,6 (123,5/133,5). A Vk állása 8 verseny után (még 14 van hátra): 1. Janda 612 pont, 2. Ahonen 535, 3. Andreas Küttel (svájci) 441.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.