Lyoni főpróba Torinóra

MŰKORCSOLYA

2006. 01. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár idén februárban nem kisebb esemény, mint a téli olimpia furakodott be a versenynaptárba, ettől még nem borul a rend a műkorcsolyasportban, az év első hónapjának második felében most is megrendezik az Eb-t. A Lyonban ma kezdődő kontinensbajnokságot így egyfajta főpróbaként is felfoghatja a mezőny, illetve annak csupán a magasabb nívót képviselő fele, mert a torinói fellépés azért nem mindenkinek adatik meg. Mint ismert, Sebestyén Júlia, Pavuk Viktória, Tóth Zoltán, valamint a Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettős megszerezte az olimpiai kvótát, a Nagy Zsuzsanna, Elek György kettős esetében pedig már az is nagy fegyvertény, hogy a héten első felnőtt világversenyén vehet részt. A legtöbbet természetesen Sebestyéntől remélhetjük, aki az elmúlt három Európa-bajnokságon sorrendben 3., 1. és 4. helyezéseket jegyzett, s a dobogóra most is odaérhet. A világbajnok orosz Szluckaja verhetetlennek tűnik, de párosban és jégtáncban is az oroszoknak áll a zászló. A Totmjanyina, Marinyin és a Navka, Kosztomarov duók az előző két évben a világ- és az Európa-bajnokságokról elhozták az összes aranyat. A férfiaknál ugyancsak orosz a címvédő, a sportág mai legnagyobb klasszisának számító Pljuscsenko, aki tavaly a moszkvai vb-t sérülés miatt nem tudta befejezni. December végén az orosz bajnokságot simán megnyerte, de az illendőség végett rögzítsük, hogy a regnáló világbajnok Svájcból fut be Lyonba, s Lambiel tavaly bizony nem érdemtelenül nyerte meg a vb-t.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.