Nem a magyar sikerektől hangos Európa

Futballunk nemzetközi megítélésében a válogatott és a klubcsapatok eredményein kívül természetesen a külföldi együttesekben játszó magyar labdarúgók, illetve a külhoni sportlapok őket méltató véleménye is nagy szerepet játszik. Mivel ősszel a Bajnokok Ligájában és az UEFA-kupában is csupán három-három honfitársunk szerepelhetett a sorozatok komolyabb szakaszában, és a jelenlegi legnépesebb magyar kolóniát a ciprusi első osztályban találjuk, nem csodálkozhatunk azon, hogy nem a magyar labdarúgást dicsőítő cikkektől volt hangos az európai szaksajtó.

Az is sokatmondó tény, hogy amíg a környező országok közül Ausztria (Rapid Wien), Csehország (Sparta Praha) és Szlovákia (Artmedia Bratislava) bajnoka is bejutott a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe, addig a Ferencváros 1995-ös szereplése óta nem akadt olyan magyar csapat, amelyiknek sikerült volna ezt a szintet elérnie. Ráadásul Európa öt legmagasabban jegyzett bajnokságában (angol, francia, német, olasz, spanyol) alig féltucatnyi magyar labdarúgót találunk (utóbbi kettőben például egyet sem), Détári Lajos és Kiprich József óta pedig egyetlen honfitársunk sem tudott igazán nagy karriert befutni külföldön, különösen nem európai nagycsapatban.
A Bajnokok Ligájában Juhász Roland, Korsós György és Torghelle Sándor képviselhette a magyar színeket, s mindhárman meghatározó tagjai voltak csapatuknak. A pályafutását még támadóként kezdő, mára az egyik legkeresettebb magyar védőjátékossá előlépő Juhász nem sokkal az átigazolási időszak és augusztus vége előtt költözött Brüsszelbe, s lett mintegy háromszázmillió forintnak megfelelő euróért az Anderlecht játékosa. Bemutatkozásakor csapata legjobbja volt a Chelsea elleni idegenbeli BL-mérkőzésen, talpcsontrepedése miatt azonban csak közel egy hónapos kihagyás után léphetett először pályára a belga bajnokságban. A bécsi Rapidnál Korsós nem kis sikert könyvelhetett el azzal, hogy csapata mind a hat BL-találkozóján kezdőember volt, míg Torghelle négyszer tehette meg ugyanezt (egyszer csereként jutott szóhoz) a görög Panathinaikoszban. A második számú sorozatban, az UEFA-kupában a csoportkörbe kerüléshez vezető úton a Galatasaray ellen győztes gólt fejelő Szekeres Tamás végül csak kiegészítő ember lehetett a norvég Tromsőben, Dragóner Attila a portugál Guimaraesben viszont stabil kezdő volt, hasonlóan Dárdai Pálhoz, aki rég nem látott kiváló formában focizta végig a teljes őszi szezont. Az előző idényben még mellőzött középpályásnak előbb sikerült visszaverekednie magát a német Hertha BSC kezdőjébe, majd 2003 áprilisa után gólt lőtt a Bundesligában (a Werder Bremen ellen), a Kicker című német szaklap rendre kiváló osztályzattal jutalmazta, s nemegyszer kiszorította a csapatból a korábban sztárként kezelt horvát Niko Kovacot is. Szintén kiváló teljesítményével feledtette a Feyenoordnál töltött elmúlt év viszontagságait a NEC Nijmegenhez szerződött Babos Gábor, aki új egyéni és klubcsúcsot felállítva 692 percen keresztül nem kapott gólt a bajnokságban. Azzal együtt, hogy Babos korábban többször is a legjobb kapusnak bizonyult Hollandiában, mindenképpen megsüvegelendő produkció, főként annak tudatában, hogy most az ötödik helyen álló együttese közel sem tartozik az élcsapatok közé.
Ami az Angliában szereplő idegenlégiósokat illeti, a tavalyi teljesítményével Európában is nevet szerzett Gera Zoltán (West Bromwich) kézsérülése és sérvműtétje miatt csupán hét mérkőzésen játszhatott a Premier League-ben, a Sunderland ellen így is pontot érő gólt fejelt; Király Gábor szinte a teljes fél szezont végigvédte a Crystal Palace-ban, igaz, immár a második vonalban; Fülöp Márton azzal, hogy a Tottenham három hónapra kölcsönadta a második ligás Coventrynek, először játszhatott bajnokit a szigetországban; a szintén másodosztályban szereplő Gyepes Gábor (Wolverhampton) amikor lehetőséghez jutott, megbízhatóan játszott – kár, hogy ezt a válogatottban nem tudta megismételni –, amit a nemrég megkötött két és fél éves szerződése is bizonyít; Buzsáky Ákos (Plymouth) Queens Park Rangersnek lőtt találatát pedig csodagólnak minősítette a BBC televíziós csatorna.
Egy másik csatorna, a La Manche túloldalán, Franciaországban csupán Huszti Szabolcs (Metz) tudott állandó csapattaggá válni, Rudolf Gergelynek (Nancy) alig húsz, míg Vadócz Krisztiánnak (Auxerre) egyetlen percnyi lehetőség sem jutott. A németországi légiósok közül a már említett Dárdai szintjét a többiek képtelenek voltak megközelíteni: Lisztes Krisztián (Mönchengladbach) csupán leigazolását követően játszott néhány mérkőzésen, Szabics Imrét (Köln) hosszabb sérülése akadályozta abban, hogy kiteljesedhessen új csapatában, Bódog Tamás pedig csupán egyetlen mérkőzésen bizonyíthatott.
Az elit környéki bajnokságokban futballozók közül Molnár Balázs (Ankaraspor), Tóth Balázs (Malatyaspor), Pető Zoltán (FC Brussels), Bodnár László, Bodor Boldizsár (mindkettő Roda JC), Fehér Csaba (Willem II) végig alapember volt, Kerekes Zsombor (Willem II) jobbára csak tartalék, Vincze Gábor (Livingston) néhány hete lett újra kezdő, Böőr Zoltán (Manisaspor) azonban a kezdeti sikerek ellenére (gól a Galatasaray ellen) már jó ideje nem tud játéklehetőséghez jutni. A Belgiumban profiskodó Hajnal Tamás (Sint-Truiden) csapatba kerülési esélyeiről pedig sokat elmond, hogy előbb játszott a magyar válogatottban, mint klubcsapatában.
Ez a megváltozott helyzetet is jól példázza, hiszen míg korábban évekig Belgium, most a futballnagyhatalomnak cseppet sem nevezhető Ciprus számít a legnagyobb magyarfelvevő piacnak, nem kevesebb mint 14 honfitársunk keresi itt a kenyerét, s ehhez még hozzávehetjük a most a Ferencvárost gardírozó Gellei Imrét is, aki szintén dolgozott itt az ősz folyamán.