Sainz visszaállt az élre

Munkatársunktól
2006. 01. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Carlos Sainzot hétfőn meglepte a sivatagi terep. A Dakar-rali első két szakaszát imponáló magabiztossággal nyerő kétszeres világbajnok spanyol persze most számára abszolút idegen terepen halad, először indul a földkerekség legkeményebb tereprali-viadalán, s ilyenkor bizony megesik, hogy a homokbuckák között eltéved az illető. Sainzzal a harmadik szakaszon ezt történt, ami egyébként inkább navigátorára vet rossz fényt, ugyanis a némert Schulz tapasztalt Dakar-menő. A baki ellenére azért a duó hétfőn is bejött a negyedik helyre Volkswagennel, kedden pedig kifogástalanul dolgozott össze. Az etapot ugyanis Sainzék nyerték, és visszavették a vezetést. A versenyben legjobban álló magyar egység, a Kis Sándor, Czeglédi Péter duó a 37., a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős pedig a 39. helyet szerezte meg. Az összesítésben Kisék a 26., Szalayék pedig a 34. helyet foglalják el.
A motorosok között a spanyol Pujol nyerte a szakaszt honfitársa, Coma előtt, összetettben azonban Coma vezet éppen Pujol előtt. Varga Ákos 43. lett, s legjobb magyarként az összesítésben is ezt a pozíciót foglalja el.
A klasszikus Dakar igazából most kezdődött el, s immár bevett dolog lesz, hogy a dűnék között egyre gyakrabban előkerülnek majd a lapátok. Nem véletlenül tartja a dakaros szleng, hogy jobb, ha a navigátorok az útvonalleírásokba dugják a fejüket, nem pedig a homokba. S még egy adalék a megpróbáltatásokhoz: Kis Sándor a nappali 28 °C után az éjjel mínusz 2-t mért kabinjában…
Eredmények, 4. szakasz, Er Rasidia–Ouarzazate 639 km (ebből 386 km a mért szakasz), autósok: 1. Sainz, Schulz (spanyol, német, Volkswagen) 3:52:48 ó, 2. Magnaldi, Debron (francia, Schlesser-Ford) 2 p hátrány, 3. Alphand, Picard (francia, Mitsubishi) 3:10 p h., … 37. Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan Pickup) 1:28:50 ó h., … 39. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera) 1:31:43 ó h. Az összetettben: 1. Sainz, Schulz 9:21:18 ó, 2. Saby, Perin (francia, Volkswagen) 4:51 p h., 3. Kleinschmidt, Pons (német, olasz Volkswagen) 5:09 p h., … 26. Kis, Czeglédi 2:19:32 ó h., … 34. Szalay, Bunkoczi 2:37:29 ó h.
Motorosok: 1. Pujol (spanyol, KTM) 4:13:01 ó, 2. Coma (spanyol, KTM) 28 mp hátrány, 3. De Gavardo (chilei, KTM) 5:15, … 43. Varga Ákos (KTM) 1:23:04 ó h., … 107. Kátai Péter (KTM) 2:11:11 ó h. Az összetettben: 1. Coma 10:17:57 ó, 2. Pujol 4:51 p h., 3. Despres (francia, KTM) 5:06 p h., … 43. Varga 2:34:27 ó h., … 49. Kátai 2:46:47 ó h.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.