Állomás helyett mérföldkő

Kovács Rita 1998-ban, 28 évesen, kétszeres Európa-bajnok hosszútávúszóként vonult viszsza. A napokban pedig akár háromszoros Eb-aranyérmes is lehet – hiszen nyolc esztendő elteltével az újrakezdés mellett döntött. 1995-ben Bécsben, a Dunán öt kilométeren, 1997-ben Sevillában, a Guadalquiviren 25 kilométeren győzött, a héten pedig hazai vizeken, a Balatonon a 10 kilométer lesz a fő száma. Bár már az is éppen elég nagy szám, hogy majdnem egy évtizednyi kihagyás után újra az esélyesek között emlegetik, hiszen 36 évesen ő kétszeresen is harcba szállt az idővel; most éppen megpróbálja visszapörgetni azt.

Huszonnyolc évesen visszavonult, harminchat évesen újrakezdte. Szigorúan és logikusan nézve a kettőből egyszer rossz döntést hozott. Tudja már, mikor?
– Egyszer sem. Szerintem semmi sem történik véletlenül, így 1998-ban is megfontoltan, jól döntöttem. Nem tudtam volna folytatni, annyira elegem lett a vízből.
– A vízből? Nem inkább a partból? Abból, hogy kétszeres Európa-bajnokként sem kap szinte semmiféle szakmai, anyagi elismerést?
– Mindez összeadódott. De a munkától is besokalltam.
– Aztán egyszer csak újra megkívánta? Vagy ekkora ösztönzőt jelentett, hogy a 10 kilométeres úszás felkerült a pekingi olimpia műsorára?
– Fogjuk rá.
– Ne fogjuk rá, ha nem ez volt a valós ok.
– Nem ez volt, mert amikor elhatároztam, hogy újrakezdem, még nem is tudtam, hogy a 10 kilométer olimpiai szám lesz. Egyszer lementem az uszodába, ahol nagyon jól éreztem magam, megfogott a légkör. Aztán nézegetni kezdtem a versenyeredményeket, és azt láttam, hogy olyanok nyernek, akik annak idején soha nem vertek meg engem. És közben nemcsak én lettem nyolc évvel idősebb, hanem ők is.
– Csakhogy ők az 1998 óta eltelt éveket is versenyzéssel töltötték. Ön eközben mennyit úszott?
– Talán összesen annyit, mint korábban egy nap alatt. A felkészülési időszakban 18–20 kilométer volt a napi adagom, és január óta ugyanennyit teljesítek.
– Hölgyek korát nem szívesen firtatjuk…
– …nyugodtan firtassa, nem szégyellem, hogy 36 éves vagyok.
– Akkor jó, mert úgyis azzal folytattam volna, egy élsportolótól, Eb-résztvevőtől azért meg kell kérdezni: bír-e annyit, mint régen, és ha igen, elég-e 2006-ban, ami elég volt 1997-ben?
– Az első edzéseken nagyon megszenvedtem, de aztán felvettem a ritmust. Annyi a különbség, hogy most sokkal jobban oda kell figyelnem magamra, az edzőmmel is gyakoribb az információcsere tréning közben is. Nagy változás a nemzetközi mezőnyben sem történt. Egy-két ember talán gyorsabb az újak közül, de fizikálisan körülbelül mindenki ugyanott tart, ezért aztán a 25–26 indulóból 17–18 éremesélyes. Mindenesetre az, hogy három hónapja Világkupát nyertem, nem rossz előjel.
– A 10 és a 25 kilométernek is nekivág. Ez persze két lehetőség, de valójában nem osztja meg az erejét, a figyelmét?
– Nem hiszem. Igazából a 10 kilométerre koncentrálok, ezt a számot rendezik korábban, csütörtökön, még úgy is tekinthetjük, mintha a versennyel is a vasárnapi 25 kilométerre készülnék.
– Vagy már a pekingi olimpiára. Ha már újrakezdte, addig biztosan folytatja?
– Addig mindenképpen. Az edzőm szerint a mostani Eb-t sem tekinthetjük másnak, mint az olimpiai felkészülés egyik állomásának, mert úgy gondolja, nyolc évet nem lehet hónapok alatt bepótolni.
– Miért, be lehet?
– Majd kiderül. De az biztos, hogy az Eb nálam nem állomás, inkább mérföldkő.