Koncentrált, és kétszer is nyert

V Í V Á S Éppen tizenöt évvel azután, hogy a bécsi vívó Európa-bajnokságon megnyerte a férfi párbajtőr egyéni versenyt, Kovács Iván múlt pénteken újra a legjobb lett a kontinensen. Aztán vasárnap abban is tevékeny részt vállalt, hogy a csapat (Kovács Iván, Imre Géza, Boczkó Gábor, Fekete Attila) ugyancsak aranyérmes lett Izmirben. A BVSC csapatban kétszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok pengeforgatója megállította az időt. És az óramutatókat 2008-ig nem is indítaná el.

Tudom, hogy van egy gumiforgalmazó cége. Feltételezem, hogy ha nagyon jól menne a bolt, a vívásra harminchat esztendősen már nem is jutna ideje.
– Szerencsére jól megy az üzlet, de az tény, hogy inkább a társam viszi a boltot. Bevallom, én ott nem dolgozom magam halálra.
– És az edzéseken? Amikor két éve nyáron hazajött az athéni olimpiáról, ahol a csapattal ugyanúgy ezüstérmes lett, mint 1992-ben Barcelonában, azt mondta, szüksége van némi időre, hogy átgondolja a Hogyan tovább?-ot. És decemberig párbajtőrt látni sem akar.
– Nem is láttam! Az az igazság, hogy az athéni ezüst nagyon megviselt. Szép dolog, nagy eredmény, ha valaki bejut egy olimpiai döntőbe, ám ott rettenetes érzés alulmaradni. Most is azt mondom, nyernünk kellett volna… Szóval, beletelt némi időbe, amíg feldolgoztam, hogy nem sikerült. Ám aztán szilárdan eltökéltem, hogy így nem hagyom abba vívást. Sőt még a pekingi olimpiát is megcélzom! Kitart mellettem az Annex Rt., ez sem mellékes tényező, tavaly pedig a lipcsei világbajnokságon bejutottam a nyolcas döntőbe – ez is megerősített abban, hogy még egyáltalán nem járt le az időm.
– Csak korán kezdte! Hiszen már 1991-ben egyéni Európa-bajnok volt. Az akkori mezőnyből az orosz Kolobkovon kívül van még valaki, aki most is vív?
– Nincs, csak mi ketten maradtunk. És milyen a sors: most Izmirben majdnem vele vívtam az aranyéremért. A nyolcas döntő előtt szóltam is neki, úgy igyekezzen, hogy mi maradjunk állva a végére. A négy között azonban sajnos kikapott.
– Azért az meglep, hogy az utóbbi évtized legeredményesebb párbajtőrözőjét, egy olimpiai és sokszoros világbajnokot kívánt volna magának ellenfélnek!
– Az a helyzet, hogy szeretek ellene vívni, és úgy még szebb lett volna az Eb-arany, ha őt verem meg a végén! De persze így sem panaszkodom.
– Ha az Európa-bajnokság előtt valaki azt mondja, hogy két aranyat nyer majd Izmirben, hogyan reagál rá?
– Szó nélkül elhiszem! Na, rendben, a két arany kicsit erős, de abban azért biztos voltam, hogy tudok én még nagy egyéni versenyt nyerni az életben. Csak megint ki kell jönnie a lépésnek. És ennek most már tényleg itt volt az ideje, mert legutóbb a 2004-es barcelonai Világkupán győztem.
– Megcáfolta a tételt, hogy akinek egyéniben jól megy, az utána a csapatban biztosan halványan szerepel. Hogyan tudott ráhangolódni még a vasárnapi programra?
– Csak egy nap szünet volt a két verseny között, így nem estem ki a formámból. És az Eb-hangulatból sem, mert szombaton is végig kint voltam a csarnokban. Másrészt az utóbbi időben koncentrációs gyakorlatokat végzek, nagyon figyelek például a helyes légzéstechnikára. Beleástam magam a szakirodalomba, és úgy látszik, nem hiába tettem. Sajnos nem vagyok fiatal, hogy ezt a tudásomat még tíz esztendőn át kamatoztassam, de két évig még biztosan fogom.
– Addig is a legközelebbi tervei?
– Éppen most pakolok, a haverokkal megyek Fehérvárcsurgóra. Pihenünk, horgászunk, főzünk, aztán eszünk, iszunk.