Miután Cseh László hétfőn hatodikként jutott be a 100 méteres hátúszás döntőjébe, abban maradtunk: volt jobb, lesz jobb. Reméljük, tényleg lesz, de Budapesten már nem, a címvédő ugyanis a tegnapi fináléban is megmaradt hatodiknak. Egy nappal korábban állítólag az rontott a teljesítményén, hogy a rajt után túlságosan elvitte magával a görög Grigoriadisz; Laci másodszor nem esett ebbe a hibába, mert ötvennél csupán ötödikként fordult. Ám nemhogy javított volna a pozícióján, egyet még rontott rajta, így visszacsúszott a hatodik helyre. Tényként és magunkat is vigasztalva persze hozzátehetjük, hogy egy „főállású” vegyes úszó számára túl sűrű volt a 100 hát mezőnye, a látottak alapján kis szerencsével és optimális benyúlással is maximum a negyedik hely nézett volna ki. Azzal sem lennénk sokkal boldogabbak…
Csehnek nem is maradt ideje búslakodni, mert röpke huszonhét perc elteltével már a 200 vegyes középdöntőjéhez szólították, ahonnan – a negyedik Kerékjártó Tamás társaságában – a legjobb idővel haladt tovább. Egész napi teljesítményét értékelve pedig arra jutott: „A száz hátat sajnos túlizgultam a hazai közönség miatt is. De nem akarok magyarázkodni, és elsősorban nem is a hatodik hely bánt, hanem az idő, mert a legjobbammal harmadik lehettem volna. A kétszáz vegyes azért egészen más, itt érzek magamban annyi erőt, hogy az elegendő önbizalmat ad a döntőre. Nem szeretném elkiabálni, de szerintem menni fog.”
E beszélgetést már a kizárólag a versenyzők számára fenntartott teremben folytattuk, ahová minden földi halandó fejvesztve bemenekülhetett, hiszen a valamivel hat óra előtt kitört iszonyatos vihar nemcsak a versenyt, hanem az ellenőrzés utolsó foszlányait is eláztatta. Ezrek rohantak a tetők vagy legalább a fák lombjai alá, csupán egy tucatnyi „hős” táncolt a lelátón a dübörgő zenére, dacolva az elemekkel. Európa-bajnokságon ilyen ítéletidőt még soha nem éltünk át, ami annyiban nem is csoda, hogy kontinensünk egészen a közelmúltig a mérsékelt égövhöz tartozott…
A magyar úszók közül csupán a 200 háton finalista Verrasztó Evelynt kárhoztatta várakozásra a nem csillapuló zivatar, a többiek már puszta szemlélőként csodálkozhattak. Egyikük Bodor Richárd volt, aki a papírformát beváltva hetedik lett 100 mellen, másikuk Kovács Ágnes, aki ugyanebben a számban a negyedik idővel tempózta be magát a mai fináléba.
Mindez azonban még akkor történt, amikor csak a medence kínált az úszásra alkalmas terepet, aztán fokozatosan az egész Margitszigeten a víz lett az úr. A szervezők egyéb választási lehetőség híján bejelentették, hogy a 200 női hát döntőjét szerdán 16.45-re halasztották. Addig is fohászkodjunk az égiekhez. De ne áldásért.
Belépett ugrással. A műugrás programját nyitó, háromlépcsős női 1 méter selejtezőjét a huszonkét indulóból tizenkettő élte túl, sajnos Kormos Villő nem tartozott közéjük. A korábbi Európa-kupa-győztes, vagyis a műfajban komolyan jegyzett Barta Nóra ellenben a harmadik legmagasabb pontszámmal kvalifikálta magát az elődöntő B csoportjába. Innen is, mint ahogy az A jelűből az első három léphetett tovább a hatos fináléba, s amikor az öt ugrásból mindenki túl volt hármon, a BVSC 22 éves versenyzője állt az élen. A negyedik ugrása után visszacsúszott a másodikra, nagyobb baj volt viszont, hogy az ötödikkel a negyedikre. Tegyük hozzá, ez a bizonyos ötödik, amit elrontott – értve ezalatt azt, hogy a vízbe érkezés nem tökéletesen függőleges helyzetben találta – az Auerbach két és fél szaltó, és a világon talán hárman tudják. Kétségkívül Barta az egyikük, még ha most nem is sikerült neki. „Az volt a baj, hogy a nekifutásnál az utolsó lépésemet túlságosan megtoltam, és így az elugrás pillanatában a fél lábfejem gyakorlatilag lelógott a deszkáról” – jegyezte meg, s azzal együtt sem esett apátiába, hogy az összpontszámával a másik elődöntőből simán továbbjutott volna a fináléba. Így viszont „csak” hetedik lett, nyert a svéd Lindberg. Szombaton 3 méteren Barta újra nekiugorhat.
Deutsche Well
Német propaganda: a kényszersorozott, agyonvert magyar férfi ügye került célkeresztbe
