Vihar serkentette világrekord

Szakember és laikus egyaránt a francia Laure Manaudout csodálja a budapesti úszó Európa-bajnokságon, hiszen a tudomány mai állása szerint szinte kizárt, hogy valaki 24 órán belül 800 gyorson, 200 vegyesen és 100 háton is aranyat nyerjen, ő mégis megtette. Tegnap nekünk is jutott időnk az álmélkodásra, mert ingerszegény napunk volt, bár három országos csúcs, valamint egy 5. és egy 8. helyezés ebbe is belefért.

Az úszók megszokhatták, hogy állandó harcban állnak az idővel – de hogy az időjárással is, az már új fejlemény. Pontosabban annyiban nem az, hogy az eddigi huszonhét Eb közül hatot fedett pályán rendeztek, ami London, Strasbourg, Sheffield, Helsinki és Berlin esetében jogos, Split kapcsán túlzott óvatosság volt. A nyitott medence, a kék víz és a kék ég összhatása persze más, mint a szürke betonplafoné, de utóbbinak van egy tagadhatatlan előnye: megvéd az esőtől. Ez tegnap is ránk fért volna, mert a vasárnapi és a keddi bőrig ázás után ismét megérkezett a menetrend szerinti, kétnaponta támadó vihar, igaz, mivel kicsit késett, csupán a 4x200-as női gyorsváltót verte. Bár a németekre inkább serkentően hatott, mert 7:50.82-es fantasztikus világcsúccsal rukkoltak ki.
Az időjárásról persze akkor beszél az ember, ha kellemesebb vagy egyéb témája nem akad. Esetünkben ez annyiban igaz, hogy tegnap csupán két finalistánk volt; Szepesi Nikolett 100 háton a nyolcadik idővel csúszott be, így aztán hatodik helyezése akkor is bravúr, ha ő titokban éremről álmodott, a 4x200-as női gyorsváltó pedig 8:09.67-es remek országos csúcscsal hajrázta be magát a döntőbe, de meg is maradt nyolcadiknak.
Versenyzőink jelentős része egyébként is idei vagy valaha volt legjobbját nyújtja, de ez a mai nemzetközi elitben többször észrevétlen marad. Zubor Attila például száz gyorson harmincévesen 50.32-jével magát is meglepte tegnap délelőtt, de összesítésben így is csak 24. lett. Bezzeg amikor Tarzant, azaz Johnny Weissmüllert még azért tisztelték, mert a világon elsőként törte át az egyperces álomhatárt! Szerencsére azért nem csak helyi értékű klaszszisaink akadnak, így a 100 mellen szerdán bronzérmes Kovács Ágnes tegnap 200-on nagyon okos és taktikus versenyzéssel másodikként siklott tovább, Boulsevicz Beatrix pedig 100 pillangón délelőtt 59,64-es országos csúcsot repesztett, délután pedig azt még tovább, 59,06-ra faragva, az ötödik idővel kvalifikálta magát a mai fináléba.
A legtöbb szó mégis egy hiányzóról esett. Gyurta Dánielről, aki 2004-ben az athéni olimpián 200 mellen ezüstérmet nyert, 2005-ben ellenben ki se jutott a montreali vb-re, és sajnos idén is a tavalyi formáját idézve esett ki az elődöntőben. „Nem tudom, mi történt, pedig mindent úgy csináltunk, mint Athén előtt” – mondta értetlenkedve Gyurta, és ennél a kudarcért felelősséget vállaló edzője, Széles Sándor sem jutott többre. Illetve bevallotta, hogy pályája mélypontjára jutott, majd hozzátette: „Meg fogom nézni a videofelvételeket, az edzésterveket, s megpróbálom kiokoskodni, hol csúszhattunk el. A felkészülés, amelyet az athéni sikert követő sikertelen év után elkezdtünk, rendben volt, de úgy látszik, mégsem tudtunk tartósan kilábalni a hullámvölgyből. Nem szabad feladnunk.” Ez vitathatatlan, de szomorúan tesszük hozzá: együtt folytatni sem kötelező. A további közös munka mellett ugyanis nem elegendő érv, hogy Szélesnek szüksége lenne Gyurtára; a kulcskérdés az, Gyurtának ki és mi az üdvözítő.