Szemben úsznak

Munkatársunktól
2007. 07. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szinte hihetetlen, de ugyanabban az időben kerül sor a Balaton két legnagyobb úszórendezvényére, amelyek így, teljesen feleslegesen, egymásnak teremtenek konkurenciát. A 26. Balaton-átúszást múlt szombaton a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztották, s a szervezőbizottság tegnap úgy döntött, hogy ma kerül rá sor. Reggel hét órától várják az első próbázókat Révfülöpnél, a Balatonboglárig tartó 5,2 km-es távnak az utolsó úszó 14 órakor vághat neki. „Meteorológiai szakemberek véleményét figyelembe véve, a vízi rendőrség parancsnokával közösen hoztuk meg a döntést, amit – mint eddig is minden esetben – az időjárás kedvező alakulása determinált” – nyilatkozta Szántó László főszervező a távirati irodának.
Némi szépséghiba, hogy szintén ma tartják a magyar tenger egy másik hagyományos nagy viadalát, az öbölátúszást. „Az események ütköztetésével elveszik a lehetőséget attól a 3-4 ezer embertől, aki mindkét rendezvényen rajthoz állt volna. A szabadidősport háttérbe szorult az üzlettel szemben. Mi mindenesetre szeretettel várjuk 9 és 13 óra között mindazokat, akik kellemes hangulatú, biztonságos versenyen szeretnének rajthoz állni” – reagált Németh Zsolt, a Balatonfüred és Tihany közötti, 3 és fél kilométeres öbölátúszó viadalt szervező Magyar Hosszútávúszó-szövetség főtitkára. A szövetség szerdán elnökségi levélben kérte a Balaton-átúszás rendezőit, hogy az ütközést elkerülve keressenek más időpontot versenyüknek. Ez nem történt meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.