Véget ért a Honvéd veretlenségi sorozata a Bozsik-stadionban, de maradt a tabella élén. A kispesti együttes hazai pályán utoljára 450 napja, 2006. május 26-án szenvedett vereséget (a Debrecentől 1-0-ra). Vasárnap a labdarúgó NB I 5. fordulójában 4-1-re az Újpest győzte le. 2-1-es újpesti vezetésnél Mogyorósi kiállítása volt a döntő momentum, ezután fölénybe kerültek a vendégek.
Ötödik mérkőzésén is kikapott a Tatabánya, ami után a klub szerződést bontott Mészáros Ferenc vezetőedzővel, Borbély László az utódja. A Paks is elszenvedte ötödik vereségét, pedig tegnap már 2-0-ra vezetett a Fáy utcában. A Vasas a 74. perctől emberhátrányban játszott, mégis fordított 3-2-re. A találkozó a 37. percben vihar miatt félbeszakadt, s 45 perc múlva folytatódott.
Détári Lajos irányításával a Sopron megszerezte első győzelmét.
Így működik a négyévente ismétlődő közvélemény-befolyásolás
